Húsz év után teljesült a szekszárdi testvérpár álma az olimpián

Gyermekként a 2004-es athéni olimpia volt, amin először járt szurkolóként Nemes Hajnalka, ám az akkor ott önkéntesként dolgozó nővére, Alina jóvoltából a kulisszák mögé is betekinthetett. Akkor megfogadták, egyszer közösen segédkeznek majd egy ötkarikás játékokon. Ez pontosan két évtizeddel később, Párizsban vált valóra, és talán nem is lehetett volna erre szebb helyszínt találni, mint az impozáns Grand Palais.

„Amikor megkérdezték, hogy hova osztottak be minket, általában leesett az emberek álla. Mindenki azt mondta, a legjobb helyen vagyunk, pedig azért ott volt a helyszínek között például egy Versailles is...” – mondta portálunknak a 2016-os riói játékok  után második olimpiáján önkénteskedő Nemes Hajnalka, aki „civilben” kosárlabdaedző- és játékvezetőként dolgozik.

Magyar olimpiai sikerek testközelből

Az 1900-as párizsi világkiállításra épült, hatalmas üveggel fedett kiállítótérben rendezték a vívó és taekwondo versenyeket, de a szekszárdi önkéntesek megbízatása „csak” előbbi sportágra szólt. Így is testközelből csodálhattak meg mindegyik éremből egyet-egyet, találkozhattak az „aranyos” férfi párbajtőr (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely) és az ezüstérmes férfi kard csapat tagjaival (Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron), valamint az első párizsi dobogósunkkal, Muhari Eszterrel.

Azt is elárulta, közülük Szilágyi Áronék végig közvetlenek voltak, Muhari Eszter egész nap elszánt volt, nem mosolygott, nem beszélt. A nap végén, immár olimpiai érmesként felszabadultan nyilatkozott az újságíróknak és riportereknek.

„A vegyes zónában önkénteskedtem, ahol valamennyi nemzet sportolóit végig kellett vezetnünk egy labirintusszerű útvonalon a riporterek elé. Ez az a rész, ami a pástról lejőve, az esetleges pást melletti kamerás interjú után következik. Mi a médiát segítettük, kérdeztük, kit szeretnének interjúztatni, illetve figyelni kellett, hogy csak azok léphessenek be abba a zónába, akiknek oda van akkreditációjuk – folytatta Nemes Hajnalka, aki érthető módon minden pillanatát élvezte a munkájának. – A pozíciónknak köszönhetően az összes nyilatkozatot, a sportolóink mellett állva, helyben hallgattuk végig. Egyszer még az amerikai kollégának is fordítottunk egy komplett nyilatkozatot, így kiment a magyar vívók híre a nagyvilágba is.”

Az olimpiai szabályzat szerint valamennyi sportolónak minden egyes versenye után kötelezően végig kell mennie a vegyes zónán, máskülönben pénzbírságot kapnak, az önkénteseknek pedig az is feladatuk volt, hogy finoman „tereljék” a sportolókat, hogy ilyen mulasztás ne történjen meg, árulta el.

Saját zsebből fizették a részvételt

Nemes Hajnalkáék mindent egybevetve tizennyolc napot töltöttek a francia fővárosban, ebből az olimpia első tizenegy versenynapján dolgoztak a Grand Palais, valamint az Alexander III hídnál, ahol az országúti kerékpáros mezőnyversenyt (Valter Attila és Vas Kata Blanka egyaránt negyedik lett), a triatlont és a nyílt vízi úszást rendezték (utóbbinál már nem voltak ott). A tizenegyből két szabadnapjuk volt és általában reggeltől kora délutánig szólt a műszakjuk.  

Egyenruhát, akkreditációt, korlátlan párizsi utazási kártyát az olimpia teljes időtartamára és napi egyszeri étkezést kaptak az önkéntesek, de a kiutazást, a szállást és az étkezést saját maguknak kellett finanszírozni. Ők ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a kint élő, de az olimpia miatt Párizsból inkább elmenekült barátaitól megkapták a lakásukat, így rengeteget tudtak spórolni.

„Az önkéntes kifejezés definíciója, hogy mi saját elhatározásból, ellenszolgáltatást nem várva segítünk. Fizetnem az ételért és egyebekért máskor is kell, az pedig, hogy odautazom, szintén saját elhatározás – fogalmazott Nemes Hajnalka annak apropóján, hogy az önkéntesek „ingyen” dolgoznak a párizsi olimpián is. – Értesüléseim szerint idén is, csak úgy, mint Rióban, háromszázezer ember jelentkezett, ebből választottak ki negyvenötezret, akik feltehetően kellően elkötelezettek, és örömmel teljesítenek szolgálatot a játékok megvalósulása és rendezése érdekében. Sokszor elhangzik az önkéntesek az olimpiai játékok éltető ereje, akik fáradhatatlanul dolgoznak az olimpiai játékok sikeréért.”

Kollégáját megnézte volna

Egyetlen dolgot sajnál csak a Párizsban töltött tíz napja során Nemes Hajnalka, hogy nem tudott más eseményre elmenni, így nem láthatta kosárlabda-mérkőzést vezetni kollégáját, Praksch Pétert.

„Anno csoporttársak is voltunk, illetve egy régió játékvezetői vagyunk. Ő most a legmagasabb szinten jegyzett magyar kosárlabda játékvezető, minden évben a továbbképzéseinken tart nekünk szakmai előadásokat a különböző világeseményekről. A szeptemberi továbbképzésen minden bizonnyal a nyári játékokról hallgathatunk majd tőle beszámolót – fogalmazott kollégájáról, aki többek között az Egyesült Államok–Ausztrália női elődöntőt vette az olimpián. – A másik magyar érdekeltség a sportágban Csabai-Kaskötő Brigitta, aki az egyik első magyar női NB I-es játékvezető, akinek abban a megtiszteltetésben votl része, hogy, ő vezethette a Németország–Spanyolország 3x3-as női finálét.”

Nemes Hajnalka eltökélt szándéka, hogy ott lehessen négy év múlva a Los Angeles-i olimpián is.