2024.09.14. 14:43
Wiesner Dalma duplája is kellett Szlovénia legyőzéséhez
A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar női futsalválogatott 4–1-re legyőzte a házigazda Szlovéniát Gornja Radgonában. A két gárda vasárnap Nagykanizsán ismét megmérkőzik egymással.
A női futsalválogatott októberben világbajnoki selejtezőket játszik, de a bosznia-hercegovinai tétmeccsek előtt még három nemzetközi felkészülési találkozó vár Frank Tamás együttesére, írja az mlsz.hu. Közülük az elsőt Szlovéniában játszotta le az öt Tolna vármegyei játékossal felálló válogatottunk a házigazdák ellen.
Az első félidőben a magyar válogatott játszott veszélyesebben, de a támadásainkat nem tudtuk pontosan befejezni, így csak helyzetekig jutottunk, gólt nem szereztünk. A fordulás után a szlovénok kihasználtak egy nagy védelmi hibát, és megszerezték a vezetést. Ezt követően hatékonyabbá vált a támadójátékunk, előbb Kota Gabriella egyenlített, majd a Tolna-Mözsi FSE saját nevelésű játékosa, Wiesner Dalma duplájával és Gajzágó Flóra találatával fordítottunk, és végül magabiztosan megnyertük a mérkőzést.
– Kissé idegesen, kapkodva kezdtünk, ami elsősorban annak tudható be, hogy a legutóbbi mérkőzésünk óta fél év telt el, és picit még izgultak a lányok – mondta a mérkőzés után az MLSZ oldalán Frank Tamás szövetségi kapitány. – Összességében a mi akaratunk érvényesült jobban a találkozón, már az első félidőben is több nagy helyzetünk volt, a fordulás után pedig a kapott gólt követően az ellenfél fölé kerekedtünk, és megérdemelten nyertük meg a találkozót. A védekezésünk rendben volt, támadásban még nem vagyunk kellően hatékonyak, elsősorban ebben kell előrelépnünk a jövőben.
A két csapat vasárnap 16 órakor Nagykanizsán, a Kanizsa Arénában is megmérkőzik egymással.
Felkészülési mérkőzés
Szlovénia–Magyarország 1–4 (0–0)
Gornja Radgona, Szlovénia.
Magyarország: Torma Lilla – Fülöp Diána, Krascsenics Csilla, Horváth Viktória, Gajzágó Flóra. Cserék: Tagyi Vivien, Wiesner Dalma, André Antónia, Folk Zsuzsanna, Kiss Gréta, Nagy Anikó, Kota Gabriella, Deczki Vanda, Varga Adél, Hardon Rita, Ács Krisztina