Mérkőzés után

2 órája

„Készültünk a Pécs stílusára és felvettük a kesztyűt” – Magyar Bianka

Pokoli hangulat, két nagyot küzdő csapat és hazai siker a Szekszárd és a Pécs szomszédvári rangadóján a bajnokságban. Magyar Bianka, a KSC vezetőedzője a mérkőzés után úgy fogalmazott, megmutatta csapata a mentális erejét.

Teol.hu

– Végig domináltuk a mérkőzést, még ha voltak olyan pillanatok, amikor a Pécs visszajött vagy akár át is vette a vezetést. Megnyertünk mind a négy negyedet, amihez nagy mentális erőre volt szükség a harminc pontos madridi vereség után. Tudom, mire képes a csapat, készültünk a Pécs stílusára is, hogy „verekedős” meccs lesz, de felvettük a kesztyűt. Tudtuk, hogy akkor nyerhetjük meg a mérkőzést, ha sok pontot dobunk. Horváth Bernadett kisebb sérüléssel küzd, Sara Bejedi pedig még nem százszázalékos, két irányítónk és klasszikus center nélkül ez a győzelem igazi csapatmunka volt – nyilatkozta a Tarr KSC Szekszárd vezetőedzője a 92–79-re megnyert rangadó után.

Djokics Zseljko a negyven percre kikapcsolta az érzelmeket
Djokics Zseljko a negyven percre kikapcsolta az érzelmeket
Fotó: Kiss Albert

Djokics Zseljko nyolc és fél szezon után, illetve 335 mérkőzéssel a KSC kispadján immár ellenfélként tért vissza Szekszárdra.

– Sikerült kikapcsolnom az érzelmeket ezen a találkozón. A Szekszárd nagy szívvel játszott, kiemelendő Theodoreán Alexandrát, aki, amikor a pályán volt, a KSC 27 ponttal nyerte meg azokat az időszakokat. Minden kétes labdát az ellenfél szerzett meg, emellett ott volt Westbeld és Whittle, akik a fontos pillanatokban jó döntéseket hoztak és extra kosarakat szereztek. Nekünk nem volt hitünk, önbizalmunk, puhák és gyengék voltunk. Gratulálok a hazai szurkolóknak, bebizonyították, hogy jelenleg az egyik legjobb szurkolótábor az övék az országban. Jó volt ellenfélként is megtapasztalni ezt a hangulatot – fogalmazott a vajdasági szakember.

Theodoreán Alexandra csapatkapitányhoz méltó játékot nyújtott
Theodoreán Alexandra csapatkapitányhoz méltó játékot nyújtott
Fotó: Kiss Albert

Remek mérkőzésen van túl Theodoreán Alexandra, aki ugyan csak öt pontot szerzett, de leszedett 4 lepattanót, kiosztott 9 gólpasszt és szerzett 6 labdát is, ami 22 VAL-értéket ért. Hasonló teljesítményt legutóbb tavaly márciusban, a másik pécsi csapat, a PINKK ellen produkált, akkor 26 VAL-ig jutott.

– A szerdai, Estudiantes elleni mérkőzésnek szöges ellentéte volt a mostani. Nagyon boldog vagyok, hogy  összjátékban sokat előre tudtunk lépni. Igazi csapattá értünk, minden játékos beletette, amit tudott, a szurkolók elképesztőek voltak, olyan atmoszférát teremtettek, mintha bajnoki döntőt játszottunk volna. A mérkőzés minden pillanatát élveztem, és ugyanezt láttam a csapattársak arcán is – fogalmazott a kapitány, akinek van tapasztalata irányító poszton, ezért számított arra, hogy a szokásosnál több játékpercet kap.

Női NB I, alapszakasz, 6. forduló
Tarr KSC Szekszárd–NKA Universitas Pécs 92–79 (28–22, 23–21, 16–13, 25–23)
Szekszárd, 1100 néző. Vezette: Montgomery-Tóth Cecília, Goda László, Varga-Záray Katalin

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában