Labdarúgás

2 órája

Meccsről meccsre, lépésről lépésre halad a céljai felé a Kakasd SE

Dunaföldváron szeretné meglovagolni a bölcskei sikerét a Kakasd SE. Az edző, Bozsó Gábor azt mondta lapunknak, hogy célt nem tűztek ki maguk elé, meccsről meccsre akarnak haladni.

Rónai Gábor

Hucker Bence (zöldben) próbálja megakadályozni, hogy Hanol Milán középre adja a labdát

Fotó: Molnár Gyula

Némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten győzte le idegenben a bölcskeieket a Kakasd SE a vármegyei I. osztály szerdai összecsapásán. A vendégek remekül használták ki a helyzeteiket, s a 3–1-es sikerüknek köszönhetően máris felugrottak a dobogóra. 

– Jobban kezdtek a bölcskeiek, volt egy kapufájuk is az elején, mi a huszadik perc környékén érkeztünk meg a mérkőzésbe – mondta Bozsó Gábor, a kakasdiak edzője. – Sikerült rendeznünk a sorokat, így a folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, csak kisebb helyzetek alakultak ki, de a hazaiak megszerezték a vezetést. A második félidő első fele nekünk sikerült jobban, fordítani tudtunk, sőt még egy gólt szereztünk. A hajrában nagyon nyomtak a bölcskeiek, jöttek sorban a beadások a kapunk elé, de álltuk a sarat, és azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk – húzta alá.

A kakasdi győzelem értékét növeli, hogy Török Ákos után Réti Dánielre (a belső védőnek a szalagjai húzódtak meg) sem számíthatott a szakember, aki két fiatal tehetségnek, Sztehló Olivérek és Róczó István Bálintnak is lehetőséget adott a bizonyításra, s mindketten éltek is vele. Utóbbi gólt is lőtt, azzal téve biztossá a kakasdiak sikerét. 

– A hétvégi fordulóban Dunaföldvárra utazunk, s célunk az, hogy a Holler UNFC ellen is begyűjtsük a három bajnoki pontot – folyatta Bozsó Gábor. – Nem lesz könnyű dolgunk annak ellenére sem, hogy a hazaiaknak még nincs pontjuk. Újabb játékos esett ki a sorból, a szombati bajnokin Mayer Norbertre sem számíthatok. De győzni akarunk, mert az a célunk, hogy meccsről meccsre jobbak legyünk, és lépegessünk felfelé a bajnoki tabellán – fogalmazott a kakasdiak edzője. 

Tolna vármegyei I. osztály, 7. forduló, szombat: Bonyhád-Börzsöny SE–Bátaszék SE 15 óra, Bölcskei SE–Dombóvár FC 15 óra, Holler UNFC–Kakasd SE 15 óra. A Tevel Medosz SE a hétvégi fordulóban szabadnapos lesz. 

 Vármegyei I. osztály, az állás
    1.    Dombóvár     5    5    0    0    19–3    15
    2.     Bölcske    5    4    0    1    11–4    12
    3.    Kakasd    5    3    1    1    12–4    10
    4.    Bátaszék    5    2    1    2    15–8    7
    5.    Börzsöny    5    2    0    3    7–16    6
    6.    Tevel    6    1    0    5    7–25    3
    7.    Holler UNFC    5    0    0    5    4–15    0

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában