Járvány

2020.03.13. 12:03

Nagyon várt hollywoodi filmek világpremierjét tolták el a koronavírus miatt

Az új Bond-film, a Halálos iramban 9. része, a Hang nélkül 2. és a Nyúl Péter 2. után most a Mulan bemutatását is elhalasztották.

Vin Diesel amerikai színész méltatja F. Gary Gray amerikai filmrendezőt a nevét viselő csillag avatási ünnepségén a Los Angeles-i Hollywoodi hírességek sétányán 2019. május 28-án. Gray kapta a filmkategória 2665. csillagát a sétányon.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Etienne Laurent

A Disney stúdió bejelentette, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt elhalasztja a Mulan című családi film forgalmazását.

Izgatottan készülünk rá, hogy megosszuk a filmet a világgal, de a jelenlegi, folyton változó körülmények miatt, amit sajnos mindannyian tapasztalunk, világszerte el kell halasztanunk a Mulan forgalmazását

írta a film hivatalos Twitter-oldalán csütörtökön Niki Caro filmrendező.

A film Mulan 1400 éves kínai legendáját dolgozza fel: a hagyomány szerint a háborús időkben a lány férfinak öltözve áll be apja helyett a seregbe, hogy az országért harcolva megmentse a családja becsületét.

A nagy várakozás övezte produkciót, amely a Disney azonos című animációs filmje nyomán készült élő szereplőkkel, március 27-től játszották volna az észak-amerikai mozikban, és az előzetes becslés szerint legalább 85 millió dolláros premierhétvégi bevételt vártak tőle.

Együttérzünk mindenkivel, akit elért a vírus, és reméljük, hogy Mulan küzdőszelleme inspirálja mindazokat, akik keményen dolgoznak azért, hogy biztonságban legyünk

fűzte hozzá a rendező.

A Mulan mellett már egy sor nagy hollywoodi produkció, köztük a Nincs idő meghalni című Bond-film, a Halálos iramban F9 című új epizódját, valamint a Hang nélkül 2., és a Nyúl Péter 2. bemutatását is elhalasztották.

A Universal Pictures filmstúdió csütörtökön jelentette be, hogy egy évvel elhalasztja a Halálos iramban 9. részének bemutatóját, amelyet így csak 2021 április 2-án tartanak meg.

Bár a stúdió ezt nem közölte, a halasztás mögött nyilvánvalóan a koronavírus-járvány áll, amely máris jelentős hatással van a globális filmiparra.

A járvány miatt Kínában, Olaszországban és számos más országban zártak be mozikat, és a filmek vörös szőnyeges bemutatói is egyre-másra maradnak el.

A Paramount Pictures ugyancsak csütörtökön jelentette be, hogy Hang nélkül 2. című horrorjának forgalmazását, amelyet március 18-tól játszottak volna a mozik, határozatlan időre elhalasztja.

A világban körülöttünk zajló, és folyton változó körülmények miatt nyilvánvalóan nem most van az ideje a bemutatónak

írta John Krasinski, a film rendezője egy Instagram-bejegyzésben.

A Nincs idő meghalni című Bond-film áprilisi bemutatóját novemberre csúsztatták el a producerek és a filmet gyártó stúdiók. A Nyúl Péter 2. című produkció premierjét pedig márciusról augusztusra tolták el.

Borítókép: Vin Diesel amerikai színész méltatja F. Gary Gray amerikai filmrendezőt a nevét viselő csillag avatási ünnepségén a Los Angeles-i Hollywoodi hírességek sétányán 2019. május 28-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!