2015.10.21. 22:50
Kislányokat molesztált az idős férfi
Szexuális erőszakkal, szexuális visszaélés bűntettével vádolja az ügyészség a 67 éves férfit, aki a fia nevelt kislányait molesztálta.
Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség egy hatvanhét éves tolnai férfi ellen, aki a fia felesége előző házasságából származó kislányait molesztálta, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.
A vádlott fia és felesége, valamint az asszony akkor 11 és 13 éves lányai 2014. augusztusában költöztek a vádlott és felesége lakóházába. Szeptember és november 22. között a vádlott külön-külön mindkét kislányt többször is magához szorította, megfogta, simogatta. A fiatalabb kislánynak többször belenyúlt az alsóneműjébe, a nagyobbnak pedig a melleit fogta meg. A vádlott úgy követte el mindezt, hogy a felnőtt családtagok ne vegyék észre. Amikor pedig a nagyobbik lány rászólt, hogy ne csinálja, azt válaszolta neki, hogy a történteket ne mesélje el az anyukájának. A kislányok azonban mindent elmondtak az édesanyjuknak, aki véletlenül maga is észrevette az egyik esetet. Ezt követően pedig beszámolt az esetről a férjének, ezért másnap mind a négyen el is költöztek a házból.
A vádlottnál az igazságügyi elmeorvos szakértő a kórosság mértékét el nem érő személyiségzavart állapított meg. A sértettek életkorára is tekintettel az ügyészség folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntettével, valamint szintén folytatólagosan, a felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntettével vádolja a férfit. Mindezekért halmazati büntetésül fegyházbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltást szorgalmaz az egyébként büntetlen előéletű vádlottal szemben a Szekszárdi Járásbíróságnál. A Büntető Törvénykönyv mindkét cselekményt külön-külön is igen súlyosan rendeli büntetni: az elsőt öt évtől tíz évig, míg a másodikat kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel.