Mi lesz veled, Sió Csárda?

A pécsi Saint Claire Kft. tulajdonában lévő Sió Csárda épületét 2011-ben nyilvánították műemlékké. – Ez volt a halálos ítélete – mondja a tulajdonos kft. ügyvezetője, Czakó Gábor. Ezzel arra célzott, hogy szerinte a csárda műemlék voltából fakadó megkötések miatt lehetetlen úgy átalakítani az épületet, hogy azt kifizetődően lehessen működtetni.

A különös, érdekesen szép formájú csárda a 6-os úton közlekedők közül még napjainkban is sokakat megállít. Pedig közvetlen környéke meglehetősen elhanyagolt, növényzettel benőtt, a nádtetőre pillantva pedig az ismert Petőfi-vers jut az ember eszébe: Roskadófélben van a ház,/ Hámlik le a vakolat,/ S a szél egy darab födéllel/ Már tudj’ isten hol szalad...

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szekszárd kapujában áll a Makovecz Imre tervezte Sió Csárda. Jelenlegi állapotában nem kelti Tolna megye székhelyének jó hírét (Fotó: Mártonfai)
[/caption]

Nem örül ennek a helyzetnek a tulajdonos sem, szeretné eladni az épületet, s abban reménykedik, hogy talál olyan szakmai befektetőt, aki a mai kor követelményeit össze tudja egyeztetni a fél évszázaddal ezelőtti igények, elképzelések szerint épült csárda alaprajzával, belső tereinek beosztásával, funkciójával. Mert akkor óriási volt a konyha, hatalmas a raktár – a mainál sokkal nagyobb készleteket kellett tárolni, ha biztonságosan ki akarták szolgálni a vendégeket. Mindössze egy-egy férfi és női WC volt, s nagyjából 10 asztalt lehetett elhelyezni az étteremben. Ilyen körülmények között ma lehetetlen rentábilisan működtetni. Az a tény, hogy a csárda műemlék, ráadásul Makovecz Imre, világhírű magyar építész tervezte, az épület bárminemű megváltoztatásakor korlátokat, kötelezettségeket jelent.

Ugyanakkor ez az építészeti minőség egyúttal erkölcsi és üzleti érték is. Az épület helyreállítása csak az eredeti anyagokkal, vagy megjelenésében az eredetivel egyező, korszerű anyagokkal történhet, olvasható a tulajdonos által megrendelt tanulmányban. Kikötés az is, hogy az épülettömeg nem változhat még bővítés esetén sem, „alázattal” kell viszonyulni a meglévő méretekhez, formákhoz, azaz a bővítmény vagy belesimuló jellegű legyen, vagy olyan méretű, amely nem „telepszik” rá a meglévő épületre.
Mivel az épület vendéglátásra tervezett, fekvéséből adódóan legkézenfekvőbb a hasonló funkcióra történő felújítása, esetleges átalakítása-bővítése.

A megépítésekori és a mai fogyasztási, szórakozási szokások jelentősen különböznek, ezért az épület átalakítását úgy kellene megtervezni, hogy a lehető legtöbb célú, divatos fogalommal: multifunkcionális használata legyen lehetséges.

Elképzelések a javasolt bővítésről

A jelenlegi, itt csak vázlatosan ismertetett elképzelések szerint a fő hangsúly az emeleti tér egybenyitásán lenne. A bővítés alagsori tömege lehetne autós büfé, míg a bejárat megmaradna a jelenlegi helyén, igényes várótérként, így nem keverednének a funkciók. Az előtérből a borozó és a lépcsőn át a magasföldszinti étterem lenne megközelíthető, amely immár egyterű lenne, megszüntetve a sörbár funkciót, de megtartva-létrehozva a három részre szeparálhatóságot. Értelemszerűen az épület környezetét is rehabilitálni, alakítani kellene, megszüntetve a jelenlegi állapotokat.

Az épület tervezője, Makovecz Imre

A magyar organikus építészet mestere Budapesten született 1935. november 20-án. 1959-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1977-ig különböző állami tervezővállalatoknál dolgozott (BVTV, SZÖVTERV, VÁTI). Karrierjében akkor következett be az áttörés, amikor 1981-ben önálló építészirodát alapított. Számos középületet (templomot, művelődési házat) tervezett, elsősorban vidéki városokban. Első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartotta, munkái közül a megyében található még a kakasdi faluház és a Sió Csárda is. 2011. szeptember 27-én hunyt el.