Ország-világ

2006.05.30. 19:04

Elérzékenyült az elnök

Az amerikai elnök csaknem könnyekig elérzékenyült, amikor az Emlékezés Napján a háborúban elesett katonák érdemeit méltatta. George Bush az arlingtoni temetőben összesereglett veteránok előtt a többi közt a terrorizmus elleni harcról beszélt.

Csák E.

Irakban, amely az elnök szerint e küzdelem frontvonala, csaknem két és félezer amerikai katona halt meg, s több mint 18 ezren sebesültek meg. Bush úgy fogalmazott: az elesettek emlékének akkor tisztelegnek a legjobban, ha „befejezzük azt a küldetést, amelyért ők az életüket áldozták”, vagyis „ha vereségre kényszerítjük a terroristákat, megvédjük szabadságeszménket és megalapozzuk a békét a fiatal amerikaiak nemzedéke számára”.

Az amerikai nemzeti ünnep napján az elnök törvényt írt alá „az elesett amerikai hősök iránti tisztelet kifejezéseként”. A jogszabály megtiltja, hogy katonai temetések idején tiltakozó tüntetéseket rendezzenek. A törvénysértőkre akár egy évig terjedő börtön vár, s a pénzbüntetés elérheti a 100 ezer dollárt. Az esemény kapcsán az AP hírügynökség megjegyzi, hogy immár az amerikaiak abszolút többsége tartja hatalmas tévedésnek az iraki háborút. Ennek a következménye, hogy Bush népszerűségi mutatója 30 százalék alá esett. Nem véletlen, hogy az elnök lényegesen változtatott korábbi hangnemén. Az elmúlt héten Tony Blair brit miniszterelnökkel együtt először beszélt sajtótájékoztatóján az Irakban elkövetett hibákról. A legnagyobb amerikai hibának az Abu Graib börtönben elkövetett kínzásokat nevezte, s elismerte: alábecsülték az ellenséget.

Az Emlékezés Napját az Egyesült Államokban széles körben megünneplik. Virágot visznek a háborús halottak sírjára, utcai felvonulásokat rendeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában