Összenő, ami összetartozik?

2024.08.18. 17:00

Alakulóban Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter szövetsége

A Demokratikus Koalíció és vezére kikerülhetetlen lehet a Fővárosi Közgyűlésben.

MW

20240524 bicske magyar peter orszagjaro korutjan bicske havran zoltan magyar nemzet

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Magyar Péter és Karácsony Gergely között olyan politikai megállapodás van formálódóban, amelyben kölcsönösen segítenék egymást különböző kérdésekben – idézi a Mandiner ifj. Lomnici Zoltánnak, a Századvég tudományos igazgatójának szavait egy interjúból, amelyet az Origónak adott.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere számára elengedhetetlen Magyar Péter támogatása, hiszen nélküle nem lenne képes többséget szerezni a fővárosi közgyűlésben – jelezte az elemző. 

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 

egy ilyen megállapodás csak akkor valósulhat meg, ha Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is áldását adja rá. Gyurcsány támogatása nélkül Karácsony nem lenne képes stabilizálni városvezetői pozícióját, ami kulcsfontosságú a jövőbeni politikai sikere szempontjából.

– hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

Bár a szavak szintjén támadják egymást, azonban Gyurcsány Ferenc a hosszú, Magyar Péter pedig a rövid politikai múltja alatt egyaránt bizonyította, hogy a politikai siker érdekében hajlandó az elvtelen lépésekre és szövetségek megkötésére

– hívta fel a figyelmet. Majd rámutatott: „Ezekből alappal következtethetünk arra, hogy amennyiben a (vélt) politikai érdekeik úgy kívánnák, összeállnának (ahogy láthattuk a szélsőbaltól szélsőjobbig tartó koalíciót 2022-ben), de legalábbis bizonyos kérdések, témák mentén együttműködnének.”

Az elmúlt hetek eseményei alapján egyre világosabb, hogy Karácsony Gergely és Magyar Péter között intenzív tárgyalások folynak. Bár egyik fél sem részletezte a találkozók témáját, a kiszivárgott információk alapján mindketten Budapest zavartalan működésének biztosítását tartják szem előtt. A Tisza Párt elnöke az elmúlt időszakban nemcsak a főpolgármesterrel egyeztetett, hanem találkozott Vitézy Dáviddal és Kovács Gergellyel is, jelezve, hogy komoly szándékok húzódnak meg a háttérben egy széles körű együttműködés kialakítására – ismertette ifj. Lomnici Zoltán.

A Fővárosi Közgyűlésben jelenleg senkinek sincs egyértelmű többsége. A Fidesz–KDNP és Magyar Péter pártja egyaránt tíz képviselővel rendelkezik, míg a DK–MSZP–Párbeszéd szövetségnek hét mandátuma van. 

Ebben a helyzetben Gyurcsány Ferenc nélkülözhetetlen szereplővé válik, hiszen a DK elnökének támogatása nélkül Karácsony képtelen lenne biztosítani városvezetői pozícióját.

Gyurcsány politikai befolyása révén továbbra is meghatározó tényező, és bár sokszor a háttérben marad, döntései kulcsfontosságúak Karácsony jövője szempontjából – véli ifj. Lomnici Zoltán.

A Századvég tudományos igazgatójának teljes nyilatkozatát ITT tudja megtekinteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában