Hirdetés

3 órája

Apáczai Csere János Technikum: egyedülálló tanulási lehetőségek a vármegyében

A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium Dombóvár és a vármegye legnagyobb múltú iskolái közé tartozik. A több mint 100 éves oktatási hagyományokra építkezve, a kor elvárásaihoz igazodva, folyamatos fejlődésre törekedve dolgozunk azért, hogy tanulóink a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő, magas színvonalon képzett szakemberekké váljanak, választott szakmájukban megtalálják boldogulásukat.

PR cikk

Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Intézményünk fő profilját a Kereskedelem, a Közlekedés és szállítmányozás, az Informatika és távközlés, a Rendészet és közszolgálat, a Gépészet, valamint az Oktatás ágazat technikumi képzései jelentik. A vármegyében az egyetlen szakképző intézmény vagyunk, ahol azoknak is kínálunk képzési lehetőséget, akik vasúti területen képzelik el a jövőjüket (Vasútforgalmi szolgálattevő technikus, Vasútijármű-szerelő technikus szakma). Az oktatást a magyar vasúttársasággal – tehát a lehetséges jövőbeni munkáltatóval – együttműködésben szervezzük.

Pápa Márk

Pápa Márk, Közlekedés és szállítmányozás ágazat, 11. évfolyam

„Kiskorom óta érdekel a vasút világa, és egy pályaorientációs napon tudtam meg, hogy a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikumban is folytathatok tanulmányokat ezen a területen. Az előző tanév végén zárult az ágazati alapoktatásunk, most a Vasútforgalmi szolgálattevő technikus szakmában folytatom a tanulást. Hetente már két napot töltünk a MÁV dombóvári telephelyén, ahol nagyon jól érzem magam. A szakirányú tantárgyaink közül pedig a vasútföldrajz a kedvencem, nem véletlenül, a földrajzot korábban is nagyon szerettem. Ha befejeztem a technikumi képzést, szeretnék közlekedésmérnöki tanulmányokat folytatni, és mindenképpen a MÁV-nál szeretnék majd elhelyezkedni, karriert építeni.”

Az informatika oktatás iránt érdeklődők számára a jelenkori elvárásoknak megfelelően magas szintű, projektalapú képzést tudunk kínálni, bevonva az IT szektor jeles képviselőit.

Iskolánk vállalkozói és intézményi szférával kialakított és jelenleg is bővülő, kiterjedt kapcsolatrendszere révén egyre több apáczais diák tanulhat, tehet szert gyakorlatra duális képzési keretek között. Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy tanulóinknak biztosítsuk a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségét az Erasmus-program keretében. Az elmúlt hónapokban tanulói csoportjaink Barcelonában, Bécsben és Máltán szerezhettek szakmai gyakorlatot, valamint életre szóló élményeket.

Fontos, hogy a fiatalok az 5 éves technikumi képzés során magas szintű szakmai ismeretek mellett érettségit is szerezhetnek, így nyitott lesz az út számukra a felsőoktatás irányába. Sőt, amennyiben az általuk választott középiskolai szakirányt folytatva tanulnának tovább, a megszerzett végzettségnek köszönhetően előnyben részesülhetnek a felsőoktatási felvételi során. Szakmai vizsgájuk pedig emelt szintű érettséginek számít.

Ördög Réka

Ördög Réka, Oktatás ágazat, 11. évfolyam

„Nagyon szeretem a gyerekeket, és tanár szeretnék lenni, ezért választottam az oktatás ágazatot. Különösen az általános iskolai alsó tagozatos korosztállyal találom meg jól a közös hangot. A tanulmányaink során számos területet érintettünk már, foglalkoztunk, illetve foglalkozunk az értékteremtő gyermekneveléssel, gyógypedagógiával, élménypedagógiával, a gyermek-és kamaszirodalommal, kommunikációval, pszichológiával. Számomra az utóbbi tantárgy a legkedvesebb, mert nagyon érdekesnek tartom, hogyan működnek az emberek, hogyan leszünk azok, akik vagyunk. Ha befejeztem a technikumi tanulmányaimat, felsőfokon várhatóan angol nyelv szakon szeretném majd folytatni.”

Diákjaink középiskolai éveik alatt támogatásban is részesülhetnek: ösztöndíjat, a duális képzési rendszerbe átlépve szakképzési munkabért kapnak. Első szakmájuk megszerzését követően pályakezdési juttatásra lesznek jogosultak, amelynek összege a vizsgáik eredményétől függően akár 300 ezer forint is lehet.

Büszkék vagyunk rá, hogy a bennünket választó gyerekek, fiatalok patinás épületünkben folyamatosan fejlődő környezetben tanulhatnak. Az elmúlt években jelentős iskolabútor beszerzések valósultak meg, megújult informatikai eszközparkunk, számtalan modern, oktatást támogató eszköz (például interaktív tábla) jelent segítséget a tanulásban. Rendelkezünk okostanteremmel, ahol a robotikával és a dróntechnológiával is megismerkedhetnek tanulóink. Korszerűen felszerelt labor áll rendelkezésre a természettudományos tárgyak oktatásához. A dombóvári önkormányzat pályázatának köszönhetően elkészült multifunkcionális szabadtéri sportpályánk, van szabadtéri kondiparkunk, megújultak vizesblokkjaink, folyosóinkon és több tantermünkben is felújítottuk a padlóburkolatokat, valamint egy új kisbuszt is beszereztünk.

Mindezek mellett minden igénylőnek tudunk lakhatást biztosítani az iskolánk épületkomplexumában található kollégiumban. A komfortos körülmények mellett kollégistáinknak segítséget nyújtunk a tanulásban, és lehetőséget biztosítunk a szabadidő tartalmas eltöltésére. 

Képzési kínálatunk a 2025/2026-os tanévre

Technikum (5 éves képzések, ágazatok és szakmai kimenetek)

  • Közlekedés és szállítmányozás ágazat: Vasútforgalmi szolgálattevő technikus
  • Informatika és távközlés ágazat: Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus vagy Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
  • Rendészet és közszolgálat ágazat: Közszolgálati technikus
  • Kereskedelem ágazat: Kereskedő és webáruházi technikus
  • Gépészet ágazat: Vasútijármű-szerelő technikus
  • Oktatás ágazat: Oktatási szakasszisztens

Válaszd a szakképzést, válassz bennünket! Legyél te is apáczais!

Kapcsolat
Cím: 7200 Dombóvár, Arany János tér 21.
Telefon: +36-74/466-929
E-mail: [email protected]
Honlap: https://apaczai.tmszc.hu/

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában