Hirdetés

2024.10.10. 08:00

TMSZC Bezerédj István Technikum, ahol a jövő gazdasági szakemberei tanulnak

A Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum, vagy ahogyan sokan ma is nevezik, „a KERI”, Szekszárdon, sőt talán az egész vármegyében is a gazdasági képzések fellegvára. Iskolánk több mint 100 éves története során szakmai ismeretei szilárd alapjait sok olyan tanuló szerezte meg itt, akik később a vármegye, illetve az ország gazdasági, igazgatási életének meghatározó szereplői lettek. 

PR cikk
Bodony Lara
Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Bodony Lara, Kereskedelem ágazat, 12. évfolyam

„Azért jelentkeztem a Bezerédj István Technikumba, mert sok jót hallottunk róla, és családi vállalkozásunk miatt a kereskedelem területén szerettem volna tanulmányokat folytatni. Fontos szempont volt, hogy érettségit és szakmát is tudjak szerezni. Jó döntés volt, az iskolában jó a közösség, és jók a tanáraink, a duális partnereknél pedig a gyakorlatban is használhatjuk, kipróbálhatjuk azt az elméleti tudást, amelyre az osztálytermekben tettünk szert. A középiskola elvégzése után szeretnék felsőfokú tanulmányokat folytatni marketing területen.”

A technikumunk által képviselt gazdasági területen mindig szükség volt, és ma is szükség van jó szakemberekre. Így aki oktatott szakmáink közül választ, az jó eséllyel megtalálja majd a helyét a munkaerőpiacon és boldogulását az életben.

Krausz Noel
Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Krausz Noel, Közlekedés és szállítmányozás ágazat, 11. évfolyam

„Mindig is érdekeltek a kamionok, repülőgépek, aztán amikor a pályaválasztás elé kerültem, több pályaorientációs rendezvényen is részt vettünk, és a családommal a Bezerédj István Technikum és a Logisztikai technikus szakma mellett döntöttünk. A tantárgyaink közül a logisztika, valamint a közlekedési ismeretek állnak hozzám a legközelebb. Azt még nem tudom, hogy a középiskola után felsőfokon folytatom-e a tanulást, de az biztos, hogy a szakmámban szeretnék majd elhelyezkedni.”

Nagyobb részt ötéves, érettségit és technikusi szintű szakmai végzettséget is adó képzéseinkre várjuk a jelentkezéseket a 2025/2026-os tanévre a Kereskedelem, a Közlekedés és szállítmányozás, valamint a Gazdálkodás és menedzsment ágazatokban. Fontos, hogy a technikumi képzést választók számára, ha sikeresen végeznek, nyitott lesz az út a felsőoktatás irányába, sőt a szakirányban tovább tanulva előnyben is részesülhetnek a felvételi során. Arról nem is beszélve, hogy már egy szakmával a kezükben, és olyan ismeretek birtokában vághatnak neki a továbbtanulásnak, amelyek szilárd alapokat jelentenek majd. Hároméves szakképző iskolai képzést, hagyományainknak megfelelően a Kereskedelem ágazatban tervezünk indítani Kereskedelmi értékesítő szakmai kimenettel.

Törekszünk arra, hogy minél több tanulónk duális képzési keretek között, vállalati környezetben tehessen szert gyakorlati szakmai ismeretekre, de arra is, hogy lehetőséget kapjanak a külföldi tapasztalatszerzésre. Iskolánk oktatói arra is igyekeznek ösztönözni a jól teljesítő tanulókat, hogy versenyeken is mérettessék meg magukat. A felkészülésben minden támogatást megadnak a diákoknak.

A szakképzésben tanulók – így diákjaink is – ösztöndíjat, a duális képzési rendszerbe átlépve szakképzési munkabért kapnak tanulmányaik alatt. Szakmájuk megszerzését követően pedig pályakezdési juttatásra lesznek jogosultak, amelynek összege a vizsgájuk eredményétől függően akár 300 ezer forint is lehet.

Dobos Dóra
Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Dobos Dóra, Gazdálkodás és menedzsment ágazat, 11. évfolyam

„Amikor középiskolát kellett választani, biztos voltam benne, hogy érettségit és szakmát is szeretnék szerezni. Számomra biztonságérzetet ad, hogy ha befejezem a technikumot lesz egy szakmám, amellyel el tudok helyezkedni, ha arra lesz szükség. Úgy gondolom, a lányoknak szűkösebbek a lehetőségeik, ha szakmaválasztásról van szó. A szépészet nem érdekelt és olyan szakmát kerestem, amely keresett, így esett a választásom a Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzésre. Az iskolában a szakmai tantárgyakat jól megtanítják, a duális képzés keretében pedig gyakorlatra is szert tehetünk. Hasznosak a tanulmányi kirándulások is, amelyeken a tananyagon felül, de a szakmánkhoz kapcsolódva szerezhetünk új ismereteket.”

Az sem mellékes, hogy aki a KERI-t választja folyamatosan fejlődő környezetben tanulhat. Diákjaink nagyrészt klimatizált, digitális táblákkal ellátott tantermekben, megújult iskolai bútorok között tölthetik tanóráikat; informatikai eszközeink cseréjére is lehetőségünk nyílt az elmúlt években, sőt, egy okostantermet is berendeztünk; megújultak nyílászáróink, világítási rendszerünk, vizesblokkjaink. Kialakítottunk egy konditermet, felújítottuk az iskolaépület tetőszerkezetét. 

Mindezek mellett a bennünket választó fiatalok nagyszerű, elfogadó, családias közösségbe kerülnek. Oktató kollégáinknak, és diákönkormányzatunknak köszönhetően bőven akadnak programok, amelyeken érdemes részt venni.


Képzési kínálatunk a 2025/2026-os tanévre

Technikum (5 éves képzés, ágazatok és szakmai kimenetek)    
Gazdálkodás és menedzsment ágazat: Pénzügyi-számviteli ügyintéző vagy Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
Kereskedelem ágazat: Kereskedő és webáruházi technikus     
Közlekedés és szállítmányozás ágazat: Logisztikai technikus

Szakképző iskola (3 éves képzés, ágazat és szakmai kimenet)    
Kereskedelem: Kereskedelmi értékesítő


Nyílt napjaink: 

  • 2024. november 9. Nyílt nap – Igazgatói tájékoztató, interaktív szakmabemutatók (forgószínpad szerűen) szülőknek és diákoknak.
  • 2024. november 29. Nyílt nap – Igazgatói tájékoztató, nyílt órák, „szakma szigetek” bemutatkozása. Szakmai és Állásbörze, ahol bemutatkoznak azon vállalkozások is, amelyek részt vesznek a duális képzésben.

Tartozz közénk! Válaszd a KERI-t!

Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Kapcsolat

Cím: 7100 Szekszárd, Szent László u. 8-12.

Telefon: +36/74/315-177, +36/74/316-463

E-mail: [email protected]

Honlap: https://bezeredj.tmszc.hu/


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában