Örökösök, figyelem!

2 órája

Öröklés szabályai: jövőre változnak

Jövőre változnak az öröklés szabályai. A változás főleg arra az esetre vonatkozik, ha az örökhagyó nem hagyott maga után végintézkedést, vagy az nem terjed ki a hagyaték egészére. Változnak tehát az öröklés szabályai, így érdemes áttekinteni, ki számít egyenesági és oldalági örökösnek.

Mauthner Ilona

A polgári törvénykönyv szerint a törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke, de ide tartozik a házastárs, a szülő, a nagyszülő, sőt bizonyos esetekben az állam és az önkormányzat is örökölhet, írta a hitelforum.hu. Az öröklés szabályait tehát törvény határozza meg.

Öröklés szabályai jövőre megváltoznak, érdemes oda figyelni
Öröklés szabályai jövőre megváltoznak, érdemes oda figyelni
Forrás:  Shutterstock/illusztráció

Az öröklés szabályai: egyenesági és oldalági rokonság szerint

A törvény a rokonok fogalmát egyenesági és oldalági rokonság szerint határozza meg. Egyenesági a rokonság azok között, akik közül az egyik a másiktól származik. Oldalági rokonok pedig azok a nem egyenesági rokonok, akiknek legalább egy közös felmenőjük van.

Törvényes öröklésnél elsősorban van az örökhagyó gyermeke, ha többen vannak, akkor egyenlő részben örökölnek.

Az öröklési jog alapján a házastárs (özvegy) háromféle módon örökölhet: egyedüli örökösként, leszármazó és felmenő hiányában. Leszármazók melletti örökösként: az örökhagyó házastársát holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg az örökhagyóval közösen lakott lakáson. A házastárs egyébként bármikor kérheti haszonélvezeti jogának pénzbeni megváltását. Ebben az esetben további egy gyermekrész illeti meg. A harmadik lehetőség: szülő melletti örökösként. Ha leszármazó nincs, vagy nem örökölhet, a házastárs örökli a közösen lakott lakást. Ezen kívüli hagyaték felét szintén a házastárs örökli, a másik felét pedig az elhunyt szülei.

Van egy speciális szabály: nem szerepelhet törvényes örökösként az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között életközösség nem állt fenn, és az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.

Az állam és az önkormányzat is örökölhet más örökös hiányában

Ez a szabály 2023. július 1-től annyiban változott, hogy az állam örökléséhez szükség van arra, hogy előtte a települési önkormányzat az örökséget visszautasítsa. Az államot ez a jog nem illeti meg. 

Érdemes megemlíteni az ági öröklést. Ennek az a célja, hogy hiányzó leszármazó esetén családon belül maradjon az ági vagyon. Az örökhagyóra valamelyik felmenőjéről öröklés vagy ajándékozás útján hárult vagyontárgy ági öröklés alá esik.

Ha az örökhagyónak nincs gyermeke vagy más leszármazója, abban az esetben sor kerülhet az ági öröklés szabályainak alkalmazására.

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában