Zaklató

2 órája

Letartóztatásba került a férfi, aki gyerekei megölésével fenyegetőzött

Feleségét a szétköltözés után folyamatosan zaklatta, és gyermekei megölésével fenyegetőzött egy férfi. Korábban megelőző távoltartást rendeltek el vele szemben, hétfőn pedig a letartóztatásáról döntött a bíróság.

Révészné Hanol Erzsébet

Illusztráció: Getty Images

Letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki zaklatta a családját, és kisgyermekei megölésével fenyegetőzött. A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn a Bonyhádi Járási Ügyészség indítványára rendelte el a 31 éves gyanúsított letartóztatását.

A Tolna Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében azt írják, hogy a férfi erősen italozó életmódot folytat. Felesége a több hónapon át tartó veszekedéseket követően idén július 1-jén 10 és 4 éves kisgyermekeikkel elköltözött a közös ingatlanból a szüleihez. Azóta azonban a férje folyamatosan zaklatja őt személyesen és telefonos üzenetekben is. Július végén azzal fenyegette meg, hogy megöli, agyonvereti, augusztus közepén pedig több alkalommal is olyan tartalmú kijelentéseket tett a sértettnek, hogy elveszi tőle a gyerekeket és „a Dunába megy velük”, mert ha nem lehetnek az övé, akkor a sértetté se, illetve hogy „leszurkálja” a családját. Emellett a gyanúsított a közös házba sem engedte be a feleségét, amikor néhány holmit szeretett volna elvinni.

Augusztus végén a sértett a bíróságon kezdeményezte a házasság felbontását, illetve kérelmet nyújtott be megelőző távoltartás elrendelése iránt, amelyet a Bonyhádi Járásbíróság el is rendelt a férfivel szemben 30 napra.

Időközben a nyomozó hatóság gyanúsítottként hallgatta ki a férfit személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, házastárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette, valamint akadályozással elkövetett magánlaksértés vétsége miatt. A gyanúsított azonban ezt követően sem hagyott fel a fenyegetőzésekkel. Szeptember közepén az édesanyja jelenlétében többször kijelentette, hogy ha lejár a távoltartás, akkor autóval a gyerekekkel együtt belehajt a Dunába.

A gyanúsított őrizetbe vételét követően a járási ügyészség indítványt tett a letartóztatására, mivel álláspontja szerint annak mind az általános, mind a különös törvényi feltételei fennállnak, így elsődlegesen a bűnismétlés veszélye, illetve a tanúk megfélemlítésével a bizonyítás megnehezítésének a veszélye.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában