Téli időszámítás

2 órája

Figyeljünk jobban az utakon, már délután sötétedik

Idén október 27-én, vasárnap hajnalban 3 órakor kell 2 órára visszaállítani az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás.

Teol.hu

Illusztráció: police.hu

Mindez azt jelenti, hogy reggel egy órával tovább alhatunk, ugyanakkor délután jóval hamarabb sötétedik – figyelmeztet a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mostantól egyre rövidebbek lesznek a nappalok és hosszabbak az éjszakák. Sokan már sötétben érnek haza a munkahelyükről, szabadidős elfoglaltságaikból.

Az óraátállítás érezhető módon kihat a szervezetünkre, hangulatunkra. A figyelem lankadásának egyik oka a fáradtság. A ledolgozott nap után feltétlenül szükséges a türelmes, tudatos járművezetői magatartás. A balesetek bekövetkezése legtöbbször emberi tényezőkre, sok esetben a figyelem hiányára vezethetők vissza. A megváltozott látási viszonyok és a sötétség is nagyobb figyelmet kíván a közlekedőktől.

Az utóbbi egy hétben Tolna vármegyében 32 közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására, melyek közül 25 anyagi kárral, kettő súlyos-, öt pedig könnyű sérüléssel végződött.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában