A Tien-san tövében táncolt a szekszárdi Bartina együttes

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bartina a Nariste nevű nemzetközi folklórfesztiválon mutatkozott be a közönségnek, a házigazdák mellett India, Kazahsztán, Olaszország, Oroszország és Törökország gyermekcsapataival együtt. Miután ilyen jellegű rendezvény Kirgizisztánban első volt a sorban, ezért mindenkire kiemelt figyelem és rokonszenv irányult.

Tisztán számolva hét órás repülőút kell ahhoz, hogy az utazó Budapestről – isztambuli átszállással – a kirgiz fővárosba, Biskekbe érkezzen. Nem is kell hangsúlyozni, hogy errefelé sok minden más a magyar viszonyokhoz képest. Először is a látvány: a szekszárdi csapat egy négycsillagos biskeki szálloda nyolcadik emeletéről kitekintve a Tien-san lenyűgöző, havas oromzatait látta maga előtt. Ez a hegylánc pedig öt-hétezer méter magasba tör.

Az elszállásolásra tehát nem lehetett panasz, a táncosok kiválóan felszerelt, kétágyas szobákban pihenhették ki fáradalmaikat. Az étel kínálat az ínyencek igényeinek is maradéktalanul megfelelt.

– Bár sertéshúst, valószínűleg iszlám hatás okán, nem szolgáltak fel, annál finomabb marha és még több báránysülteket ehettünk – kezdte élménybeszámolóját Matókné Kapási Julianna művészeti vezető. – Jómagam nem rajongok a birkáért, de itt úgy, olyan finomra, zamatosra készítették, hogy fel sem tűnt a hús eredete. Köretnek rengeteg zöldséget kaptunk és mindent jókora mennyiségben. Vendéglátóinkat a nagyvonalúság jellemezte ezen a téren is. Amikor gyermekeink, a többi külföldi fiatallal együtt, elmentek a számukra rendezett diszkóba, kosarakban állt a rengeteg csokoládé, sütmény és üdítő, de annyi, hogy nem tudták elfogyasztani.

– Minden nap felléptünk, a nyitó– és záróünnepségek kivételével szabad téren – folytatta Matókné Kapási Julianna. – A főváros nyolcszáz méterre van a tengerszint felett, enyhe tavaszias éghajlat uralkodott, sőt, napsütésben egészen felmelegedett a levegő, tehát nem fáztunk. Már első bemutatkozásunk után jöttek hozzánk a Mojszejev-stílusban táncoló novoszibirszkiek és gratuláltak gyermekeink kiemelkedő tudásához. Ami azt illeti, mi a sárközi, szatmári, bukovinai koreográfiáinkkal valóban a technikásabb együttesek közé tartoztunk. Mert például az indiai csapat is érdekes produkciót hozott, de nem mutatott fel olyan technikai tudást, mint a Bartina.

A szekszárdiak a fesztivál zárása után egy különleges kalandnak is részesei lehettek. A házigazdák ugyanis elvitték őket a fővárostól mintegy háromszáz kilométer távolságnyira található Iszik-kulhoz. Az öt órás autóút, keresztül a hegyeken, egyszerre volt romantikus és lélegzetelállító, de a célállomás még ezt az érzést is képes volt felülírni.

– Az 1600 méter magasan a hegyekben található Iszik-kul forró vizű tavat jelent magyarul – mondta a művészeti vezető. – Soha nem fagy be, miután meleg vízfeltörések indulnak az aljzatból a felszínre. Magáról az állóvízről és környezetéről nehéz beszélnem, mert a szavak nem képesek visszadni a lényeget. Végeláthatatlan, türkizkék, csillogó víztükör, körös-körül pedig égbe nyúló hegyek, hóval borított csúcsokkal. Én sok helyen jártam már, de talán csak Rio de Janeiróban, a cukorsüvegnél éreztem ehhez hasonlót.

A bartinás kísérők közül még valaki számára kiváltképp feledhetetlen marad a kirgizisztáni vendégszereplés, egy különleges és kellemes epizód miatt. Mert nemcsak ekkor volt a tánc világnapja, illetve Biskek alapításának 140. évfordulója, de Nyemcsok Pál születésnapja is!

– Április 29-én valamennyi csoporttal együtt éppen közös vacsoránkat költöttük, amikor egyszer csak kihunytak az ebédlőhelyiségben a fények – idézte fel a pillanatot a kiváló táncos-koreográfus. – Felcsendült a Boldog születésnapot dallama, a vendéglátók pedig nagy meglepetésemre tortával álltak elém. Emellett pedig ajándékképpen egy hagyományos kirgiz ostort is kaptam.

Látható fejlődés, de még érezni lehet a szovjet örökséget

A mai Kirgizisztán nagyjából olyan fejlődési szintet mutat, mint Törökország a kilencvenes évek elején. Rengeteg építkezés látható, az utakon hatalmas terepjárók közlekednek. Ugyanakkor a szovjet örökség részeként időről időre felbukkannak a több mint harminc éves, elnyűhetetlen Zsigulik is. A közlekedés kaotikus, mégis balesetmentes. Ugyancsak a múltból ered az a tény, hogy Kirgizisztánban nemcsak a kirgiz, hanem az orosz nyelv is hivatalos, ez a kétnyelvűség főleg a városokban érhető tetten. Mára egyre nagyobb teret hódít errefelé is az angol, az iskoláskorú gyermekek már remekül beszélik ezt a nyelvet is. A szocializmus korát idézi a biskeki monumentális Lenin szobor is. Az viszont már az új idők jele, hogy az áruházakban mindent, bármilyen nyugati terméket is lehet kapni. Bár a statisztika szerint a lakosság háromnegyede az iszlám híve, azért a biskeki fesztivál vezetői értekezletein jóféle helyi konyakkal koccintott mindenki.