sajtótájékoztató

2020.12.11. 15:10

Bemutatták a Babits Mihály Kulturális Központ új igazgatóját

Szepesi László

Fotó: Mártonfai Dénes

A jövő év első napjától kezdve Berlinger Attila személyében új igazgató vezeti Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központot, ugyanis a jelenlegi megbízott igazgató, Mácsik Henrietta egyben a város közgyűlésének bizottsági tagja is, ami összeférhetetlenséget jelent. Az új igazgatót Ács Rezső polgármester pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be.

A Tolna Megyei Kormányhivatal vezetője, összeférhetetlenséget állapított meg, ugyanis a mostani megbízott igazgató, Mácsik Henrietta az önkormányzat Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottságának is külső tagja, így nem lehet a Babits Kulturális Központ, mint helyi önkormányzat által alapított gazdasági társaság legfőbb szervének tagja. Feloldandó az összeférhetetlenséget, Ács Rezső polgármester, mivel a veszélyhelyzet idején lehetősége és kötelessége a város közgyűlése nevében intézkedni, korlátlan időre kinevezte igazgatónak Berlinger Attilát, aki 20 éven át a városi önkormányzatnál a külkapcsolatokkal, s a kommunikációval is foglalkozott.

Ács Rezső péntek reggeli sajtótájékoztatóján – amelyen új tisztében mutatta be az igazgatót – elmondta, hosszú ideje ismeri, s meggyőződése, hogy alkalmas a feladat betöltésére. Ezzel biztosítottnak látja, hogy 2021-ben a rendezvények újra visszatérnek, a programok folytatódnak, és lehet majd hosszú távon tervezni a megyeszékhely kulturális életét.

Beszélt arról is, hogy csütörtökön hárman, a mostani megbízott és a leendő már kinevezett igazgatóval közösen megbeszélték az együttműködés kereteit. Mácsik Henrietta, aki egyébként is csak legfeljebb január végéig vállalta, hogy igazgatja a házat, marad a kulturális központban, s korábban szerzett tapasztalatával, kapcsolataival, tudásával segíti annak működtetését.

Berlinger Attila, aki eredetileg némettanár, de turisztikai közgazdász diplomája is van, és közművelési szakképzésben vesz részt, arról beszélt, hogy számára ez a kapott feladat kihívás, hiszen az intézmény a tevékenységével, a kulturális élet irányításával, a városnak arcát, jó hírnevét is öregbíti. Célja megtartani az elmúlt évtizedekben elindított kiváló rendezvénysorozatokat, a sokszínű kulturális életet, amely eddig is jellemezte a várost. Szekszárd nem létezhet Szüreti Napok nélkül, Pünkösdi Hal és Vadünnep nélkül, s ha a jelenlegi pandémia enyhül, tervezik az ilyen, s hasonló nagyobb rendezvényeket, mesefesztivált, hangversenyeket. Működik majd a mozi, az ifjúsági tér, lesz színházi élet, rendezvények a Művészetek Házában, az ötven éves Babits Kulturális Központ biztosítja majd újra a sokszínű kulturális élet feltételeit.

Elmondta azt is, a jelenlegi igazgatóasszony megismerte, átlátja a kulturális központ feladatait, ezért örömmel számít a régi kollégáké mellett az ő további munkájára is.

Borítóképen: Ács Rezső polgármester (balra) és Berlinger Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában