Bunyaszekszárd 155 éves históriája

A Tolna Megyei Levéltárban véletlenül fellelt iratból kiderült: egy megözvegyült asszony a kisfiával 1871-ben visszaköltözött a Krassó megyei Bunyszekszárdról Tolna megyébe. Az érdekes nevű településről szóló írás további kutatást indított el. Például a Tolnavármegyei Közérdek című újságban 1913-ban közölt egyik cikk arról szólt, hogy Bunyaszekszárd lakói az elhagyott megyéjüktől kérnek segítséget a rossz állapotban lévő református templomuk újjáépítéséhez. A segítségnyújtás szándékát elsodorta, majd feledtette is a kitört világháború.

Más dokumentum nem lévén, 1991-ben sikerült eljutni Bunyaszekszárdra. A Temes megyei Lugoson és Facsádon át vezet az út egy Bunya – Bunea mare, azaz Nagybunya – nevű település felé. Annak szomszédságában vásároltak földet, és telepedtek le a Tolna megyeiek. Lugosról Szabó János mutatta az utat szülőfalujába, azaz a falu helyére, mert Bunyaszekszárd már nem létezett. Ahogy a köznyelvben hívták, Kisbunya, Bunea mică utolsó házát 1981-ben bontották le.

A kis magyar falu históriája 155 éve, 1866-ban kezdődött. Tolna megye tíz településéről összeállt 54 család szekérkaravánja indult el olcsó földet, új otthont keresni. A 129 felnőtt és gyermek mindaddig Fadd, Kajdacs, Kölesd, Medina, Nagydorog, Sárszentlőrinc, Szedres, Szekszárd, Tengelic és Uzd települések lakói voltak. Új falujukat a szomszédos román lakosságú Bunya és az elhagyott megye székhelyének nevét összekötve keresztelték el a hivatalosan is bejegyzett Bunyaszekszárdnak.

Négy generáció szorgalmas munkája és küzdelmes élete sem volt elég ahhoz, hogy az erdőirtásos, sovány föld biztos megélhetést adjon a lassan kétszáznál több lelket számláló Bunyaszekszárd lakóinak. Jó út és villanyvezeték se ért el hozzájuk. Nagyobb településekre kezdtek költözni, a régi bunyaiak és leszármazottaik Facsádon, Igazfalván és Lugoson telepedtek le. Házaikat lebontották, anyagát eladták, vagy vitték magukkal. Csak temetőt és egy kutat hagytak maguk után.

Szép történet, hogy református templomuk még értékesíthető anyagából katolikus templom épült Ötvösdön. Az elszármazott református hívek összefogtak, és Facsádon emeltek maguknak új templomot.

A kis magyar falu története lehetőséget kínált arra, hogy Szekszárd és Lugos 1993-ban testvérvárosi megállapodást kössön, Facsád és Szekszárd pedig partnertelepülési szerződést írjon alá 1995-ben. Igazfalva és Nagydorog is egymásra talált. A kapcsolat felvételének és elmélyítésének sok segítője volt, köztük Bakk Miklós, Covaci Dorel, Czapp István, Dumitru Tomoni, Gergely János, Higyed István, Ihász János, Kis Pál István, Kocsis Imre Antal, Kővári László, Molnár Jolán, Nagy Janka Teodóra, Szabó Géza, Tóthi János és mások.

Az évek során színesedő együttműködés azóta is tart. Ennek egyik szép példája az elszármazottak és Tolna megyei vendégeik minden év augusztusában rendezett találkozója a falu helyén. Ilyenkor emlékekből épül újjá a régi otthon, megkondul egy kis harang és virág kerül a sírokra. Bunyaszekszárd történetéről film és könyv is készült.

A már elhunyt bunyaiakra emlékezve idézzük fel kedves szavaikat: „Amikor álmodunk, mindig oda álmodunk…” Ezek az emlékek adnak erőt a hátramaradóknak ahhoz, hogy ma is őrizzék magyar anyanyelvüket és református vallásukat. Ha a járvány engedi, idén augusztusban – a Tolnából elvándorlás 155. évében 29. alkalommal – ismét megölelhetjük a testvértelepüléseken élő rokonainkat. (Lapunkkal megosztotta: Kaczián János)

Borítóképünkön: Molnár Jolán (Lugos) és Gergely János (Facsád), akik a legtöbbet tettek az elszármazottak találkozóiért