Visszatekintés

2023.08.05. 15:32

El akarta lopni a halott óráját, nagyon meglepődött

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

140 ÉVE Szekszárd fejlődéséről adott összegzést a Tolnamegyei Közlöny 1883. augusztus 12-i száma. A lap többek között ezt írta: „gőzhajónak Keselyűsbe való behozatala ugy a társaság, mind nekünk szegzárdiaknak lényeges előnyt biztosított, mert már az állomásnak neve: Szegzárd, ránk nézve vívmány; a csörgetói fürdóház felállításával pedig akár egészségi, akár más szempontból tekintve, városunk sokat nyert, s nincs az az idegen vagy vendég, ki itt időzése alkalmával meg ne nézné kies fürdőnket; végre pedig a most épülő szárnyvasuttal valóságos ternót (hármas, azaz nagy értékű találat a régi lottóban – a szerk.) csináltunk. 

140 ÉVE „a Csörgetó nyilt vizében egy kocsis, ki kitűnő úszó is, a lélekvesztőn csolnakázott; egyszerre felborult és sokáig a kis csónak alatt volt” – ismertetett egy különleges esetet a Tolnamegyei Közlöny 1883. augusztus 12-i száma. „Mindenki azt hitte, hogy már belehalt, kiáltoztak segítségért, az úszómester is már készült utána ugrani. Ezen esetből kifolyólag egy kocsis társa, ki azt hitte szentül, hogy már vége van barátja életének, arra használta föl idejét, hogy a vizbefultnak óráját annak ruhájából kivette s magát tette az óra tulajdonosává. Mekkorát bámult azonban, midőn látta, hogy kocsis pajtása, ki csak bravourból volt oly sokáig a viz alatt, egészségesen úszott ki a partra.”

140 ÉVE életet követelt egy vita, ennek részleteiről adott hírt a Tolnamegyei Közlöny 1883. augusztus 12-i száma. „Kovács Lukács hetedik huszárezredbeli közhuszár, múlt hó végével Szeib Pál györkönyi illetőségű tolnai kocsissal egy korcsmában heves szóvitába elegyedvén, a huszár egy keze ügyébe esett nagy késsel úgy találta megszűrni a kocsist, hogy az reá nemsokára meghalt. A közhuszárt Szegzárdra áthozták s innét vasra verve öt huszár kíséretében a hajóállomáshoz s onnét Pécsre kisérték kellő megbüntetése végett.” 

Hajdan című sorozatunk korábbi írásait ide kattintva olvashatja!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában