Zsibrik egy zsákfalu, amely a kiutat jelenti a függőségből

Hosszú, keskeny, fákkal sűrűn szegélyezett út vezet Zsibrikre. Számomra még járatlan. Úgy érzem, csak hajtok az ismeretlenbe, azt remélve, hogy előbb-utóbb megtalálom a célomat. Közben azon gondolkodom, hogy sokak számára talán szimbolikusan is pont ilyen út vezet a Mőcsényhez tartozó apró településrészre, a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítvány (KIMMTA) Drogterápiás Intézetébe: egy hosszú, beárnyékolt, kilátástalannak tűnő út. Utazásom oka, hogy szombaton nyílt napot tartottak az intézetben, amelyre hozzátartozókat, egykori gondozottakat, segítőket, szakmabelieket vártak.

Minden érdeklődő megismerhette, milyen Zsibrik

Mire odaérek, már zajlik Szabó Judit intézményvezető lelkész előadása. Többek között arról beszél, hogy a gyermekkori elhanyagoltság hosszú távon milyen negatív következményekkel jár, és hogy növeli a függőség kockázatát, ha valaki nem tanulja meg az érzelmei szabályozását, az önnyugtatás megfelelő módját. Szóba kerül az is, hogy napjainkban Magyarországon egyre több a szerhasználó nő, és erre az italgyártók is reflektálnak, hiszen az üzletek polcain egyre több a „nőies” megjelenésű palack. Szabó Judit arra a gyakran hangoztatott mondatra is kitér, miszerint csak azon lehet segíteni, aki ezt maga is akarja. Azt mondja, valóban kell az elhatározás, az egyéni erőforrások, de ugyanígy szükség van a támogató közegre is, amelyben hangsúlyos szerepet kap a család. Ugyanakkor minden összefügg mindennel, így az sem mindegy, milyen a szociális háló, az egészségügyi ellátás, a gazdasági környezet, és mindemellett társadalmi elfogadásra is szükség van.

Az előadást úgynevezett world cafe követi, amely lehetőséget teremt a személyesebb hangvételű beszélgetésekre. A termet átrendezik, az asztalokat szellősen helyezik el, köréjük székek kerülnek. Minden állomáson más-más témát lehet átbeszélni egymással és a segítőkkel. Mindeközben kint is nagy a nyüzsgés. Folyamatosan érkeznek hozzátartozók, többségük kezében csomag, amely az otthon egy kis szeletét rejti. Van, aki befőttet, más csokit, vagy egyéb figyelmességet kap. A korábban érkezettek beszélgetnek, megismerik a helyet, a gyerek szaladgálnak, élvezik a nekik szánt programokat, várják a délutáni élménytraktorozást. Néhány gondozott „élő könyvtár” feliratú pólót visel, hozzájuk bátran oda lehet lépni, szívesen, nyitottan beszélnek az életútjukról, tapasztalataikról.

Cél a teljes absztinencia

Egyikük E., egy 36 éves fiatalember, aki két és fél hónapja van az intézetben. Azt meséli, hogy profi sportoló volt és húsz évesen használt először kábítószert. Akkor még csak alkalomszerűen, nyaranta, társasági fogyasztóként. Néhány éve azonban gyomordaganatot diagnosztizáltak nála, eltávolították a gyomrát, és ekkortájt veszítette el a nővérét is, szintén rák miatt. Depresszióssá vált, kedélyjavító gyógyszereket kezdett szedni, de egyre mélyebbre süllyedt. Megjárta a pszichiátriát, kábítószerbirtoklás miatt rendőrségi ügye is volt, majd amikor újra pszichiátriára került, ott javasolták neki a zsibriki intézetet. Azt mondja, azon szerencsések közé tartozik, aki rendezett családból jött, felesége, ötéves kisfia most is eljöttek hozzá, de azt is tudja, a függőség mennyire tönkre tudja tenni a kapcsolatokat és ellehetetleníteni a napi munkavégzést. Apjával megromlott a viszonya, házassága is veszélybe sodródott a szerhasználata miatt. Rövid távon az a célja, hogy önmagával rendben legyen, hiszen ez a hosszú távú célkitűzésének is az alapja, ami a teljes absztinencia, és hogy a családi élete is rendben legyen.

Míg beszélgetünk, odahívja B.-t, akit úgy mutat be, hogy ő itt mindenki apukája. A 49 éves férfi hárítja ezt, de tény, hogy sok van már mögötte mind szerhasználatban, mind terápiában. Tizenhárom és fél hónapja van Zsibriken, számára már a munkahelykeresés, a társas kapcsolatok építése a következő feladat. Bizakodó, hiszen számíthat a már felépült társak segítségére, és több szakmája is van. Úgy véli, el tud majd helyezkedni, a kereset azonban nagy kérdés. Azt mondja, annyi pénzt szeretne keresni, amiből meg tud élni, de az sem jó, ha túl magas ez az összeg, mert az felerősíti vágyvezérlést, és akkor nagy a kísértés.

Elhitették vele, hogy van még keresnivalója az életben

Azt is elárulja, hogy nem először vesz részt a terápián. Legutóbb tizennyolc hónapot töltött az intézetben, aztán három és fél évig tiszta volt. Ám egy párkapcsolati kudarc, egy gyermek elvesztése miatt ismét az alkohol felé fordult. Tizenhárom-tizennégy évesen kezdett inni, a családjában mindenki alkoholista volt. Kereste, de nem igazán találta önmagát. Úgy fogalmaz, hogy szívott és fogyasztott mindent, ami árt. Negyvenegy évesen került be először az intézetbe, akkor már az utcán élt, de – megint csak őt idézve – a pszichiátrián elhitették vele, hogy van még keresnivalója az életben. Úgy emlékszik vissza, hogy az első hat hónap volt igazán nehéz, hiszen minden ismeretlen volt az intézetben. Sorstársai kapcsán megjegyzi, hogy sokan azért választják inkább az utcát, bármilyen rossz is, mert azt ismerik. Amikor újra úgy alakult az élete, hogy terápiára szorult, azért akart ismét Zsibrikre jönni, mert az ismerős közeg minden kihívásával együtt számára már biztonságot nyújt. Hozzáteszi, hogy tanulságos volt a visszaesés, és most megint vannak céljai az életben. Nem mondott le a boldog párkapcsolat lehetőségéről, és a gyermekvállalásról sem.

Ők ketten abból a tizenkilenc férfiból, akik a huszonnyolc férőhelyes intézetben a változás útjára léptek. Hogy ez a létszám sok vagy kevés, annak eldöntését Szabó Judit az olvasókra bízza. Én pedig hazafelé azon tűnődöm, hogy nem is olyan árnyas a Zsibrikre vezető út, jóval több napfény tör át a lombokon, mint ahogy elsőre tűnt.