Elgondolkodtató kérdéseket tesznek fel a gyerekek

Tegnap este a kisfiam – aki általában legózás után mindig érdekes kérdésekkel talál meg – hirtelen a felmenőinkről kezdett faggatni. Épp lefekvéshez készülődtünk, amikor nekem szegezte a kérdést: „Anya, kik a mi őseink?”

Hirtelen letaglózott a kérdés, de aztán nekikezdtem valami családfa-féle magyarázatnak, amit egészen a saját szépszüleimig el is tudtam mondani neki. Itt azonban megakadtam, mert be kell vallanom, hogy azon kívül, hogy valahol egy régi, szép fotón léteznek, szinte semmit nem tudok róluk. Illetve arról még nem gondolom, hogy hallania kéne, hogy az üknagypapái részt vettek a nagy háborúban.

A fiam azonban nem hagyta annyiban, és rögtön visszakérdezett: „Te ismerted őket?” Ránéztem, és próbáltam elmagyarázni, hogy sajnos nem, mert már nem éltek, amikor én megszülettem. Egy pillanatnyi csend után elgondolkodva bólintott, majd ismét megszólalt: „De akkor honnan tudjuk, hogy milyen emberek voltak?”

Erre elmondtam neki, hogy sok mindent csak történetekből ismerünk, amiket a családtagok adtak tovább egymásnak. Az arca kicsit meglepett volt, és én ekkor jöttem rá mennyire fontos, hogy ezek a mesék és történetek megmaradjanak. Mert talán nem is az a lényeg, hogy pontosan ismerjük a múltat, hanem hogy képesek legyünk továbbadni azt, amit tudunk. Lehet, hogy soha nem derül ki, milyen kalandokat élt át az üknagyapám, vagy hogyan készítette a nagymamám azt a híres rétest, de ha mesélünk, a múlt egy darabja mindig tovább él.