Október a mellrák megelőzésének hónapja

2 órája

A mammográfia kapcsán elterjedt tévhitet oszlatnak el

A megelőzést szolgáló szűrés népszerűsítése ellenére az utóbbi években egyre kevesebben vesznek részt az emlőszűrésen. Az egészségügyi szakma ezen a tendencián szeretne fordítani, hiszen a mammográfia révén egy időben felismert rosszindulatú daganat még jó eséllyel gyógyítható.

Révészné Hanol Erzsébet

Ismét meghirdeti a „Séta az emlőrák megelőzéséért” elnevezésű programot a Tolna Vármegyei Kormányhivatal. Úgy tájékoztattak, hogy az esemény tervezett időpontja október 29. 15 és 17 óra között lesz. Mivel október a mellrák megelőzésének hónapja, további kérdéseket intéztünk a témában a Népegészségügyi Főosztályhoz, amely a mammográfia fontosságát emelte ki.

A mellrák elleni küzdelem jegyében idén ismét lesz figyelemfelhívó séta. A megelőzés egyik eszköze a mammográfia
A mellrák elleni küzdelem jegyében idén ismét lesz figyelemfelhívó séta. A megelőzés egyik eszköze a mammográfia
Fotó: Makovics Kornél

Válaszukban azt írták, hogy ma a világon minden tizenegyedik nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat, amely a tüdőrák után a második leggyakoribb daganatos betegség a nők körében. Magyarországon évente nyolcezer új megbetegedést és kétezer feletti halálesetet regisztrálnak. Tolna vármegyében évenként mintegy százötven nő esetében fedeznek fel rosszindulatú emlődaganatot.

A mellrák korai stádiumában még sikerrel gyógyítható

A mellrák kialakulását elősegítő kockázati tényezők közé tartozik az egészségtelen táplálkozás, a túlzott mértékű húsfogyasztás, a túlsúly; a mozgásszegény életmód; a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás; a genetikai hajlam, az önvizsgálat hiánya, valamint a rendszeres szűrővizsgálat mellőzése. Azt hangsúlyozták, hogy egészséges életmódot követve ugyan csökkenthető a mellrák kialakulásának kockázata, de a megelőzés elengedhetetlen része a rendszeres önvizsgálat 45 év felett. A mellrák korai stádiumában még sikerrel gyógyítható, ezért is fontos az önvizsgálat, illetve hogy ebben a korosztályban a hölgyek részt vegyenek a rendszeres, kétévenkénti mammográfiás szűrővizsgálatokon. 

Ám az a tapasztalat, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a vármegyék kormányhivatalaiban működő területi szűrési koordináció és az emlődiagnosztikai, valamint onkológiai szakma erőfeszítései és a megelőzést szolgáló szűrés népszerűsítése ellenére az utóbbi években egyre kevesebben vesznek részt az emlőszűrésen.

Téves információk terjedtek el a mammográfia kapcsán

A távolmaradás egyik okának azt tartják, hogy széles körben elterjedtek olyan téves információk, miszerint a röntgensugárzás és a felvétel során végzett emlő kompresszió hozzájárul az emlődaganat kialakulásához. Ezért a nők körében kialakult az a nézet, hogy az ultrahang vizsgálattal kiváltható a mammográfia. Azonban ez nem így van. Az ultrahang csak kiegészítő vizsgálatként alkalmazható emlődaganat behatárolásában, a kezdeti nagyon kis méretű elváltozás felderítésére nem alkalmas. A mammográfia során alkalmazott sugár dózis, töredéke a környezeti sugárterhelésnek – hangsúlyozták a Népegészségügyi Főosztály válaszában. Kitértek arra is, hogy a vizsgálat során az emlő összenyomást a kisebb röntgen dózis érdekében alkalmazzák, és a nők többsége számára nem fájdalmas, csak bizonyos egyedi esetekben vált ki kellemetlen érzést.

A mammográfiás vizsgálat a nők többsége számára nem fájdalmas
A mammográfiás vizsgálat a nők többsége számára nem fájdalmas
Fotó: Frank Yvette

Bár az emlő rosszindulatú daganata az esetek nagy többségében hosszú időszak alatt alakul ki, ugyanakkor a mammográfiás vizsgálat révén már nagyon kis méretű elváltozás is felismerhető. Ennek köszönhetően a szűrésen rendszeresen résztvevő nők esetében már igen korai stádiumban azonosíthatóvá válik a betegség, és ezáltal jól kezelhető.

A meghívó levél nem jár le

Szervezett emlőszűrésre jelenleg a 45-65 éves korú nők kapnak személyre szóló meghívást. Ez nem jár le, az érintettek később is felkereshetik a lakóhely szerinti emlőszűrő állomást, ahol előzetes időpont egyeztetés alapján fogadják szűrővizsgálatra. A bejelentkezéshez és a részvételhez mindössze TAJ kártya szükséges. Jelentkezni a www.mamma.hu/bejelentkezés/ oldalon vagy telefonon a +36/21/350-0380-as telefonszámon lehet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában