Gyász

3 órája

Meghalt a bonyhádi közösség megbecsült tagja

Péter Dánielt Bonyhádon sokan ismerték és szerették, a Petőfi Sándor Gimnázium portásaként és csarnokának gondnokaként hosszú éveken át fontos szerepet töltött be a város közösségi életében, azonban szeptember 30-án, hosszú betegség után örök álomra hajtotta fejét.

Farkas Eszter

Péter Dániel 2011 novembere óta dolgozott a gimnáziumban, és munkájával nemcsak a gimnázium mindennapi működéséhez járult hozzá, hanem a városban szervezett rendezvények sikeréhez is.

Péter Dániel a bonyhádi közösség megbecsült tagja volt
Péter Dániel a bonyhádi közösség megbecsült tagja volt
Forrás:  Facebook

A gimnázium a közösségi oldalán így búcsúzott tőle:

„Gimnáziumunk nagy családja mély megdöbbenéssel veszi tudomásul a tényt: Péter Dániel kiváló munkatársunk súlyos betegség után, mégis váratlan hirtelenséggel előresietett.

Dani 2011. novembere óta dolgozott gimnáziumunkban. Intézményünkben töltött évei alatt elsősorban portás, illetve csarnokunk gondnoka volt. Számunkra ennél azonban sokkal több. Munkáját óriási odaadással, feladatát mindig komolyan véve végezte. Csarnokunkban folyó versenyek-rendezvények háttérfeladataiban folyamatosan jelen lévő, koordináló személy volt, aki csak úgy volt nyugodt, ha az „Ő csarnokában” minden rendben zajlik. Ezért ő személyesen is mindent megtett.

Iskolánk üde színfoltja volt, aki szerette az elegáns öltözéket, előszeretettel hallgatott munka közben is komolyzenét, opera-operett darabokat. Áhítat után az oltár díszét adó virágot – melyet ő készített elő – mindig odaajándékozta valakinek. Sok-sok kedvességet kaptunk tőle.

A Jóisten úgy alakította élete forgatókönyvét, hogy épp abban az intézményben tölthette munkás éveinek jelentős részét, melynek csodálatos főépületét – Gimnáziumunk szecessziós főépületét – épp az ő ükapja (Péter Dániel építész-vállalkozó) építette fel. Erre ő mindig büszke volt.

Dani! Hiányozni fog gondoskodásod, kedves mosolyod! Hiányod fáj, de hitünk szerint te már abban a csarnokban vagy, ahol életünk gazdája mindannyiunknak helyet kínál. Ég veled!”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában