2020.07.21. 19:10
Újra elkezdődtek az ásatások
Forrás: Shutterstock
Megpróbálják feltárni Kisszékely középkori templomának régen elfeledett romjait, ezért ismét elkezdődtek a régészeti ásatások, amely során tavaly már sikerrel jártak, közölték.
– Július közepén kezdődtek a munkálatok, a cél z, hogy kiássák és feltárják a templom belső területét. Reményeink szerint emellett értékes leletekre is bukkannak – ismertette Pajor Ágnes polgármester. Mint hozzátette, a településen sokan kíváncsiak arra, hogy valójában mekkora területen helyezkedett el a templom és milyen alakzattal rendelkezett. Ezeknek az információknak a birtokában pedig már többet tudnak majd arról, hogyan építsék fel a helyszínen a hétszáz éves szent épület bemutató helyét, egy romkert formájában.
– Természetesen ehhez szükségünk van anyagi fedezetre, ezért már egyeztettünk a Pécsi Egyházmegyével, amelynek egyházi ingatlan területén, a Kálvária dombon zajlanak az ásatások. Szeretnénk, ha pályáznának ötmillió forint támogatásra. Ez szükséges ahhoz, hogy elképzeléseinket meg tudjuk valósítani, a templom falait, formáját a földfelszín fölé tudjuk építeni – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy miután a tavalyi ásatás véget ért, akkor a kutatóárkokat visszatemették, hogy az időjárás viszontagságai miatt a feltárt falak ne károsodjanak. Az ásatásokat továbbra is a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a Kisszékelyi Kulturális Egyesület végzi, számos önkéntes segítővel.
Mint arról beszámoltunk, a településen élők régóta tervezik, hogy emléket állítanak a valószínűleg a tizenharmadik században épített templomnak, amelyet 1332-ben említ először a pápai tizedjegyzék. Megyénkben egyébként több mint száz középkori templom romja található, többségük a szántóföldek alatt.