Forrás Forell és Forrás Froton negyedszer repítheti a dobogó tetejére Tieger Endrét

Megszokta már, hogy ilyenkor szeptember végén kopogtatunk nála a döbröközi birtokon. Most is kedélyesen, mosolyogva vár a kapuban. Mintha nem is szállt volna el egy újabb év, pedig elrepült. Elég gyorsan, mondhatni, mint egy szemvillanás. Megjegyzem neki, hogy semmit sem öregedett, amire egy félmosollyal annyit felel, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. 

A kora esti napsütésben csodaszép a birtok. Ahogy a tűzforró égitest sugarai végigfutnak a szalmabálákon, s átkúsznak az istálló tetején, van abban valami csodás. Nem hiába mondják, hogy ezernyi színe van a napsugárnak – most sokat megmutat nekünk belőle. 

„Még megvannak, és most vannak a legjobb korban!” – mondja magától, miközben sétálunk az istálló felé, pedig még nem is kérdeztem tőle semmit.

Forrás Frotonról és Forrás Forellről, a két kiváló kisbéri félvérről van szó, ő is tudja, hogy azért jöttük, hogy megnézzük őket – az ország legjobb szekérhúzóját. A pompás paripák háromszor repítették már a csúcsra Tieger Endrét, s idén negyedszer is rajthoz állnak – természetesen az újabb a győzelem reményében. 

„Voltak érdeklődők, akik vitték volna a két lovat, de nem adtam el őket. Tudod jól, hiszen sokszor elmondtam már, hogy nagyon a szívemhez nőttek. Megpróbáljuk velük idén is, hátha megint sikerül, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő...” – teszi hozzá.

Tieger Endre ötször nyert eddig a Nemzeti Vágta fogatversenyében. Kétezertizenkettőben még a Pálházi Ménes színeiben indult, aztán 2018-ban feleségével, dr. Puchner Ildikóval, már saját lovakkal vágtatott fel a dobogó tetejére. Az utolsó három versenyen unokája, a legifjabb Tieger Endre volt a segédhajtója – idén is vele áll fel a római szekérre. 

És a felállás is marad. Pedig úgy volt, hogy változik, és a papa átadja a gyeplőt az unokának. De a sors másképp rendelte. A fiatalember Budapesten él és dolgozik, a munkája miatt nagyon kevésszer tud év közben hazautazni Dombóvárra, márpedig egy ilyen versenyt nem lehet így bevállalni. Ott kell lenni a lovak mellett, velük együtt kell lélegezni, máshogy nem megy. Talán majd jövőre...

Ifjabb Tieger Endre sajnálja is, hogy idén nem tudott annyi időt a birtokon tölteni, amennyit szeretett volna. Pedig imád Döbröközön, Sütvényben, a lovak között lenni. A pörgős budapesti napok után jól esik neki beszívni a friss, vidéki levegőt és feltöltődve nekivágni újfent a nagyvárosi forgatagnak. A versenyt azonban semmi pénzért nem hagyná ki, idén is ott lesz a papával a kocsin – neki ez az év csúcspontja. 

„Nagyon fontos szerepe van az Endinek, ő figyeli a riválisokat, ő jelzi, hogy mikor, melyik oldalról lehet előzni, ő figyel rá, hogy ne akadjanak össze a szekerek a verseny alatt, s ő felel a kocsi egyensúlyáért is. Nekem csak a hajtással kell foglalkoznom, s azzal, hogy minél többet kihozzak a lovakból idén is Szilvásváradon” – mondja Tieger Endre. 

Forrás Forell és Forrás Froton már a többi lótól elkülönítve éli mindennapjait. Vigyázni kell rájuk, mint egy törékeny porcelánvázára. Nem ugyanazt a takarmányt kapják, mint a többiek, az állatorvos feleség, dr. Puchner Ildikó jóvoltából rendszeres vérvételen esnek át, speciális kovács patkolja őket, könnyített kocsit húznak, hogy minden rendben legyen a nagy nap(ok)ra. 

„Nem elég egy fándlival több takarmányt odavetni eléjük, még akkor sem, ha sokan ezt hiszik...” – mondja egy kacsintás kíséretében. 

Miközben mesél, szinte körbeállnak bennünket a lovak, barátságosak, nyugalmat sugároznak. Érződik rajtuk, hogy szeretnek Sütvényben élni, hogy szeretik a gazdákjukat, aki láthatóan mindent meg is tesz értük. Távolabb csikók ugrándoznak, élvezik az őszi napsütést. Olyan idilli minden, szívesen maradnánk még, de menni kell, mert nem csak kirándulás az élet.

„Nem lesz könnyű az idei verseny, azt mindenképp írd le – folytatja Tieger Endre. – Nagyon komoly ménesekkel kell megküzdeni, a szilvásváradiakat nyilván hazai pályán kétszeresen is fűti a bizonyítási vágy, de ott van a mezőhegyesi, a bugaci ménes, s úgy tudom, idén itt lesz a román és a szlovák bajnok is. Mindenki a nagy öreget akarja megverni, de állunk elébe!” 

A birtokról kifelé már egyedül megyek, ő marad még az istállóban, a lovai között. 

Mégiscsak ott érzi magát a legjobban.