Lovasverseny

1 órája

Nemzeti Vágta: az előfutamokban jól szerepeltek vármegyénk lovasai

Szombaton délben a versenyzők eskütételével és felvonulással kezdődött meg hivatalosan az idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. Tolna vármegyét az előfutamokban több versenyző is képviselte.

Mauthner Ilona

A Nemzeti Vágta a magyarországi és határon túli magyarság legnagyobb lovasversenye, találkozója és közös ünnepe, amelynek idei jelszava a "Becsülettel és bátorsággal" – hangsúlyozta az ünnepélyes megnyitón a Nemzeti Vágta főkapitánya, Székely Tibor.

Nemzeti Vágta: az előfutamokban jól szerepeltek megyénk lovasai, többen bejutottak a középdöntőbe
Nemzeti Vágta: az előfutamokban jól szerepeltek vármegyénk lovasai, többen bejutottak a középdöntőbe is
Fotó: Hajdu Krisztina/vagta.hu

A Nemzeti Vágta döntőjét október 6-án, vasárnap, a nemzeti gyásznapon tartják

– Ma a hon védelme azt is jelenti, hogy megőrizzük kultúránkat, szokásainkat, így a 17 éves Nemzeti Vágtát is, amely évről évre közösségbe forrasztja az egész Kárpát-medence lovas társadalmát – mondta Székely Tibor.

Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy szombaton tizenöt előfutamban a 60 esküt tett település lovasai versengenek: a tizenöt győztes és a legjobb időeredményt elérő lovasok jutnak a vasárnapi futamba.

Az előfutamok szombaton a Kishuszár Vágtával kezdődtek, ezen 24-en indultak hat négyfős futamban, az első és második helyezettek jutottak a középfutamba.

Sok szurkoló, ügyes lovasok az előfutamokban

A 4. futamban mutatta meg tudását Decs község színeiben Tóbiás Zsuzsa, aki Galaxy nevű lovával fölényesen nyerte a futamot. A 4 és fél kört 1,33 perc alatt futotta le, ami az egyik leggyorsabb volt az összes előfutam közül. A tavalyi versenyen Galaxy nyerte a Nemzeti Vágtát, akkor Kecskemét színeiben indították. A kiváló paripa szinte kilőtt a szombati rajtnál. 

A 7. futamban Schvarzenbart Bálint decsi versenyzőnek szurkolhattak a Tolna vármegyeiek. A kiváló lovas Vácduka színeiben versenyzett My boy Libra nevű lovával. A 9 éves paripa nyugtalanul viselkedett a rajtnál, így a startnál  hátrányba került, és ezt sajnos a célig nem tudta behozni. Férfias küzdelemben a második lett a futamában, így nem jutott tovább a középdöntőbe.

A 9. futamban ismét egy Tolna vármegyei, györei versenyzőért, Farkas Tamásért izgulhattak a szurkolók. A Koppány nevű ló kisodródott a rajtnál, az erős mezőnyben a második helyen végzett. Így ő sem került a középdöntőbe.

A 14. futamra, kora este, hat órakor került sor, ebben Őcsényt képviselve Schvarzenbart József versenyzett My boy Pompás nevű lovával. A rutinos lovasnak ezúttal nem sikerült jól a rajt, és ez meghatározta a futamát. Harmadiknak ért csak a célba.

Ördöglovasok, lovasbetyárok, csikósok

A Nemzeti Vágtán Erdélyből, Vajdaságból, Muravidékről, Felvidékről érkeznek résztvevők, a versenyzők nem egyénileg, hanem településenként indulnak.

A vasárnapi zárónapon a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület programja mellett 1848-49-es csatajelenet, a Győri Ördöglovasok bemutatója, a Hagyományőrző Lovas Betyárok Egyesület puszta ötös és csikósbemutatója, történelmi lovasfelvonulás és méneshajtás is várja az érdeklődőket.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének hétvégi futamait és programjait élőben lehetett követni az m4sport.hu-n és a médiaklikk.hu oldalon. A döntő futamokat vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Duna tévécsatorna is. A Tolna vármegyei eredményekről mi is beszámolunk.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában