2010.07.23. 06:12
Orgonák százait gyártották
Az Angster család tagjai nyolcvan éven keresztül, a gyár 1949-es államosításáig látták el orgonákkal a Kárpát-medencét. Tolna megyébe 81 orgonát szállítottak.
Hét teremben mutat be nyolcvan évet a kiállítás. Hajdók Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal orgona szakreferense tíz éve kutatja az Angster-anyagot. S most, az általa rendezett tárlaton a nagyközönség is megismerheti Angster József orgonaépítő mester és leszármazottjai munkásságát. A kiállítás augusztus 18-ig tekinthető meg Pécsen, az Európa Kulturális Fővárosa-program részeként.
Az Angster család tagjai nyolcvan éven keresztül, a gyár 1949-es államosításáig látták el orgonákkal a Kárpát-medencét. Összesen, mintegy 1300 orgonát építettek – templomokba, hangversenytermekbe –, s a cég fénykorában ehhez még hozzájött évi 100-120 harmónium.
A kiállítást rendező Hajdók Judit az egész ország területén végzett kutatásokat. Elmondta, hogy Tolna megyébe 81 orgonát szállított az Angster-cég. A legtöbb megrendelés a katolikusoktól érkezett, evangélikus templomba 16, reformátusba 15, egy pedig a szekszárdi zsinagógába, a mai Művészetek Házába került.
A cégalapító, Angster József első munkája a megyében egy bővítés volt 1872-ben, Bonyhádvarasdon. Két évvel később már új orgonát épített Paksra a katolikus templomba. Egy szintén régi, 1875-ös Angster-orgona áll Bátán is a Szent Vér kegytemplomban, amely a pécsi evangélikus templomból került oda. A gyár utolsó munkái közül való a szakcsi, 1948-ból.
Néhány Angster-orgona már megsemmisült, például a dunaföldvári evangélikus templomé, amelyet az oroszok tüzeltek el a II. világháborúban. Sok tolnai településen több Angster-orgona is található. Bölcskén például először a református gyülekezet rendelt hangszert 1886-ban, majd hét évvel később a katolikus plébánia.
Mindegyik felekezetnél vannak jelentős Angster-orgonák. A reformátusoknál Nagyszékelyen, Dombóváron, Szekszárdon és Alsónyéken. Evangélikus templomokban Bonyhádon és Sárszentlőrincen, katolikus plébániatemplomban pedig Dunaföldváron, Bátaszéken, Szekszárdon, Döbröközönön, Újdombóváron és Hőgyészen.