Közélet

2016.03.15. 18:34

Lehangoló eredményt hozott a felmérés

Címkék#iskolások

Lehangoló eredményeket hozott az első NETFIT-mérés: rossz a diákok erőnléte, minél idősebbek, annál nagyobb arányban szorulnak fejlesztésre, vagy fokozott fejlesztésre az állóképesség terén.

Balázs László ([email protected])

Fotó:

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az ingafutás méréséhez egy speciális hanganyag kell, ami nélkül nem lehet mérni a teljesítményt. A futás sebességét hangjelzések diktálják (Fotó: Mártonfai Dénes)
[/caption]

Minden negyedik diák túlsúlyos, 42 százalékuknak pedig gyenge az állóképessége – derült ki a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) első mérésének tudományos elemzéséből. A 2014/2015-ös tanévben több mint 623 ezer felső tagozatos és középiskolás diák fittségét mérték fel kilenc teszt segítségével.

– Az országos átlag nagyjából iskolánkra is igaz. Hogy a túlsúlyos gyerekek száma miért ilyen magas? Ez összetett dolog – mondta el lapunknak Enyedi Attila, a szekszárdi Baka István Általános Iskola testnevelője. – A szülők gyakran mondják, hogy ez örökletes dolog. Azt gondolom, a túlsúly ellen többet kellene tenni otthon is. Lehet mindennapos testnevelés és NETFIT, de ez kevés! Az egyik legrosszabb eredményt az állóképességi ingafutás hozta. Az aerob teljesítőképességet mérő feladat során a fiúk 64, a lányok 52 százaléka került az egészségzónába. Ha évfolyamokra bontjuk az eredményeket, egyértelmű a tendencia: minél idősebbek a diákok, annál nagyobb arányban szorulnak fejlesztésre vagy fokozott fejlesztésre az állóképesség terén.

Harc a gyermekkori elhízás ellen

Az elhízás elleni harc évének hirdették meg 2016-ot az Összefogás a gyermekek egészségéért programban résztvevő szervezetek. A gyermekkori elhízás miatt a szív- és érrendszeri, illetve az ízületi betegségek jóval korábban, akár a harmincas éveikben járóknál is jelentkezhetnek – közölte Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Hosszú távon a gyermekkori megelőzés lehet igazán eredményes szerinte. A cél, hogy a gyerekeket a sokkal egészségesebb táplálkozás felé tereljék, visszaszorítva a szénhidrátok fogyasztását.

– A gyerekek rendszertelenül esznek, egyre kevesebben az iskolában. Otthon sok esetben azt esznek, amit akarnak, és az nem mindig egészséges. Egyoldalúan táplálkoznak és keveset mozognak. Az iskolában azok a legaktívabbak, akik eljárnak valamilyen egyesületbe. Persze van egy-két kivétel. Legszívesebben leülnének, és nem csinálnának semmit. Ez főleg a 7-8. évfolyamos lányokra jellemző – folytatta a pedagógus. – Egyértelműen az ingafutás felmérési eredménye a leggyengébb, hiszen itt kell a legnagyobb energiákat mozgósítani. Az eleje még könnyen megy, de amikor össze kellene szorítani a fogakat, akkor inkább feladják, kiállnak. Megrántják a vállukat, ha valaki észrevételezi, hogy hamar feladták. Kevesekben feszül a „majd most megmutatom” dac.

A másik lehangoló eredmény a törzsemelési teszt során született: a fiúk 43, a lányok 50 százaléka teljesített az egészségzónában. E téren épp fordított volt a folyamat, az idősebbek jobb eredményt értek el, és ez mindkét nemre igaz. – Véleményem szerint „majdnem mindegy”, hogy mivel mérjük a gyerekek állóképességét, hiszen a Cooper-teszt is hasonló eredményeket tükrözött – jegyezte meg Enyedi Attila. –  Egy füzetbe vezetem a tanulók felmérési eredményeit: 1500 méteren mindig összehasonlítom az ötödikesek és a 7-8. osztályosok eredményeit. Sok esetben ötödikben jobb eredményeket érnek el. A középiskolákban sokszor még ennél is rosszabb a helyzet.

Ezeket méri az állapotfelmérő NETFIT

Két mérés a testösszetételre és a tápláltsági profilra fókuszál (testtömegindex, testzsírszázalék). A vázizomzat állapotát öt gyakorlattal vizsgálják: ütemezett hasizomteszttel, törzsemeléssel, ütemezett fekvőtámasszal, helyből távolugrással és a kézi szorítóerő mérésével. A hajlékonysági teszttel a térdhajlító izmok nyújthatóságát és a csípőízület mozgásterjedelmét nézik. A húszméteres állóképességi ingafutás (Conconi-teszt) az aerob kapacitást méri. Lényege: hányszor tudja a próbázó teljesíteni a távot úgy, hogy az időkeret egyre rövidül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!