Közel–keleti konfliktus

18 órája

Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael ellen

Az izraeli–palesztin háború 359. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Katonák járőröznek, miután a Népi Front Palesztina Felszabadításáért csoport három vezetőjét megölték a libanoni Bejrút Kola térségében 2024. szeptember 30-án végrehajtott izraeli légicsapásban

Forrás: Anadolu via AFP

Fotó: Murat Sengul

Szijjártó Péter: jól vannak a tel-avivi nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik

Az Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légiriadót; a nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedd este.

Szijjártó Péter azt írta,

 jelenleg 426 konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgár tartózkodik Izraelben.

Azt kérik, hogy aki bajba kerül, azonnal lépjen kapcsolatba a tel-avivi képviselettel vagy a Külügyminisztérium Call Centerével.

„Továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy csak abszolút halaszthatatlan esetben utazzon a térségbe, és mindenképpen regisztráljon indulás előtt konzuli védelemre" 

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az izraeli hadsereg tudatta, hogy a veszély átmenetileg elmúlt, és az emberek elhagyhatják az óvóhelyeket.

Korábban légiriadó-szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán-folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy vonuljon az óvóhelyekre.

Az izraeli katonai rádió közlése szerint Irán csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Izraelre.

Izrael, Irak és Jordánia is haladéktalanul felfüggesztette a légi közlekedést légterében.

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője komolynak nevezte az iráni rakétatámadást, és leszögezte, hogy ennek következményei lesznek. Hozzátette, hogy nincs tudomása áldozatokról, de volt néhány becsapódás az ország központi, illetve déli részén.

Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban azt közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé megtorlásul Abbász Nilforusán, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka, Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető és Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolása miatt.

Az iráni ENSZ-képviselet X közösségi oldalán terrorista cselekményekre adott törvényes, észszerű és legitim válasznak nevezte a rakétacsapásokat Izraellel szemben. 

Amennyiben a cionista rezsim válaszolni merne, vagy további rosszindulatú cselekményeket követne el, az pusztító választ vonna maga után. A régió államainak és a cionisták támogatóinak azt tanácsoljuk, hogy hagyják magára a rezsimet

– tette hozzá.

Egy magas rangú iráni tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője adta az utasítást a rakétacsapásra. Hozzáfűzte, hogy Irán teljességgel felkészült az esetleges válaszcsapásra.

Az iráni illetékes szerint Hamenei biztonságos helyen tartózkodik, mióta Izrael a múlt héten végzett a Hezbollah vezetőjével Bejrútban.

Joe Biden amerikai elnök az X-en közölte: az Egyesült Államok kész segíteni Izraelnek, hogy megvédje magát az iráni rakétacsapásokkal szemben. Sean Savett, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője pedig azt közölte, hogy Biden arra utasította az amerikai hadsereget, segítsen az Izraelre kilőtt rakéták lelövésében.

António Guterres ENSZ-főtitkár elítélte a közel-keleti konfliktus kiszélesedését. 

Ennek véget kell vetni. Teljes mértékben szükségünk van egy tűzszünetre

– tette hozzá.

Fegyveres támadásban többen meghaltak Tel-Avivban

Fegyveresek járókelőkre nyitottak tüzet kedden Tel-Aviv Jaffa kerületében kedden, az izraeli rendőrség első hivatalos közlései szerint a feltételezett terrortámadásban négyen életüket vesztették és heten megsebesültek.

A hatóságok szerint a két támadót „semlegesítették”.

A televízióban is közölt megfigyelőkamerás felvételek szerint a két fegyveres egy villamosmegállóban kezdett el lövöldözni.

Eli Bin, az MDA helyi mentőszolgálat vezetője szerint legkevesebb hét ember sebesült meg két helyszínen.

Az izraeli sajtó ugyanakkor már nyolc halálos áldozatról számolt be.

A merénylet Irán Izrael ellen indított tömeges rakétacsapásával nagyjából egy időben történt.

Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael ellen

Irán ballisztikus rakéták sorozatát lőtte ki Izrael ellen kedden, megtorlásul a vele szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért – közölte az izraeli hadsereg.

Légiriadó-szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán-folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy az emberek húzódjanak biztonságba az óvóhelyeken.

A Reuters hírügynökség újságírói a szomszédos Jordánia egén elfogott és megsemmisített rakétákról számoltak be. Izrael, Irak és Jordánia is a történtek miatt haladéktalanul felfüggesztette a légi közlekedést légterében.

Az izraeli katonai rádió közlése szerint csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Irán Izrael ellen.

Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé megtorlásul Abbász Nilforusán, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka, Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető és Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolása miatt.

Az Iszlám Köztársaság elitalakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán viszontválasza „még pusztítóbb lesz”.

Joe Biden amerikai elnök az X-en közölte, hogy az Egyesült Államok kész segíteni Izraelnek, hogy megvédje magát az iráni rakétacsapásokkal szemben.

Izraelben az óvóhelyek közelében kell tartózkodniuk a Tel-Avivban és környékén élőknek

Izraelben az óvóhelyek közelében kell tartózkodniuk a Tel-Avivban és környékén élőknek a polgári védelem kedd délután kiadott utasításai szerint.

Az esetleges iráni támadásról szóló amerikai figyelmeztetés nyomán estére összehívták a biztonságpolitikai kabinetet, és Joáv Galant védelmi miniszter telefonon megbeszélést folytatott Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel.

Megvitatták Irán szándékát Izrael megtámadására, a közös katonai-védelem együttműködést, valamint Izrael önvédelmi jogát, és azon jogát, hogy fellépjen ellenségei ellen.

A védelmi minisztérium azt is közölte, hogy Galant megköszönte Austinnak a szoros együttműködést és személyes elkötelezettségét Izrael biztonsága és a regionális stabilitás erősítése mellett, szemben az iráni agresszióval.

Kedd délután többször megszólaltak a Tel-Avivtól északra fekvő Saron-vidéken a légvédelmi szirénák. Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője számos libanoni területről indított lövedékről számolt be, melyek egy része nyílt, lakatlan területen becsapódott.

Hagari azt is bejelentette, hogy Iránból széles körű támadásra számítanak. „

Komolyan követjük a fenyegetést. Ismétlem: a védelem nem hermetikus. Az irányelvek betartása életeket menthet

– mondta Hagari.

Az új polgári védelmi szabályok szerint nyílt területen csak harminc, zárt térben pedig háromszáz ember gyülekezhet, és csak ott dolgozhatnak, ahol a munkahely közelében óvóhely található.

Josep Borrell: az EU azonnali tűzszünetet sürget a Hezbollah és Izrael között

Az Európai Unió ismételten azonnali tűzszünetet sürget a Hezbollah és Izrael között, valamint azt szorgalmazza, hogy mindkét fél kötelezze el magát amellett, hogy egy szélesebb körű, tárgyalásos rendezés részeként mindkét oldalon szavatolják a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő lakosság biztonságos visszatérését - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő kedden.

A fegyvereket most kell elhallgattatni, és a diplomácia hangjának kell szólnia úgy, hogy mindenki számára hallható legyen

– fogalmazott közleményében Josep Borrell, majd hangsúlyozta: mind Izrael, mind Libanon önállóságát szavatolni kell.

Kijelentette: a harcokkal fel kell hagyni, minden további katonai beavatkozás drámaian súlyosbítaná a helyzetet. A nemzetközi humanitárius jogot minden körülmények között tiszteletben kell tartani

 – húzta alá.

Közölte: az EU-t aggodalommal tölti el a konfliktus régión belüli további elmérgesedésének kockázata, ezért arra ösztönzi a feleket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet a feszültség csillapításának érdekében. Ezzel összefüggésben arról tájékoztatott, hogy az uniós tagállamok között, valamint más társult országokkal konzuli koordináció zajlik annak biztosítására, hogy „felkészültek legyünk bármilyen vészhelyzetre”.

Az EU valamennyi libanoni partnerét felszólítja, hogy járuljon hozzá a libanoni fegyveres erők (LAF) megerősítéséhez. Az EU készen áll arra, hogy adott esetben megkönnyítse ezen erőfeszítések nemzetközi koordinációját 

– írta.

A főképviselő kiemelte továbbá: az ENSZ békefenntartók biztonsága és védelme a legfontosabb. Az EU ezért felszólít minden felet, hogy védje és támogassa az ENSZ libanoni missziójának (UNIFIL) küldetését – jelentette ki.

A szükség ezen órájában minden libanoni vezetőnek a nemzeti érdekeket kell előtérbe helyeznie, és együtt kell működnie a libanoni állami intézmények működésének helyreállításában, nevezetesen az új elnök megválasztásában és a teljes jogú kormány megalakításában. Az EU készen áll arra, hogy segítse Libanont állami intézményeinek megszilárdításában és a helyreállításhoz szükséges lépések megtételében - tette hozzá közleményében az uniós diplomácia vezetője.

Az Egyesült Államok súlyos következményekre figyelmeztette Iránt, amennyiben rakétatámadást indít Izrael ellen

A Fehér Ház súlyos következményekre figyelmeztette Iránt, amennyiben támadást indítana Izrael ellen – közölte az amerikai elnöki hivatal kedden.

A vezető amerikai médiumoknak adott washingtoni tájékoztatás szerint az Egyesült Államok arra utaló jeleket tapasztalt, hogy küszöbön áll egy nagyszabású ballisztikus rakétatámadás Irán részéről Izrael ellen. A Fehér Ház vezető tisztségviselője erre reagálva azt közölte, hogy „egy közvetlen katonai támadás Izrael ellen súlyos következményeket vonna maga után Irán számára”. Az Egyesült Államok aktív támogatást nyújt Izrael számára a védelmi előkészületekben – közölték az amerikai elnöki hivatal részéről.

Az amerikai bejelentés azt követően jelent meg, hogy Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah bosszút ígért a libanoni Hezbollah szervezet múlt héten izraeli támadásban megölt vezetője, Haszan Naszrallah halála miatt. Az iráni vezető a síita fegyveres szervezetet több mint 30 éven keresztül vezető Naszralláh-t a régiós „ellenállás zászlóhordozójaként” említette.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn kegyetlen terroristaként jellemezte a Hezbollah-vezetőt, akinek halála biztonságosabbá teszi, nem csak a Közel-Keletet, de az egész a világot.

Azokra a hírekre, miszerint a kőolajexportőr Irán közvetlenül is bevonódhat a Hezbollah és Izrael közötti fegyveres konfliktusba, a kedd reggeli kereskedésben erőteljesen csökkent az irányadó amerikai tőzsdeindex (Dow Jones).

Több ország azonnali távozásra szólította fel állampolgárait Libanonból

Több nyugati ország azonnali távozásra szólította fel állampolgárait Libanonból, és új vészhelyzeti tervek kidolgozásán dolgozik evakuálás megszervezésére, miután Izrael "korlátozott hadműveletet" indított a Hezbollah síita milícia ellen.

Noha Törökország is felajánlotta létesítményeit, a korábbi tapasztalatok, illetve földrajzi elhelyezkedése alapján az evakuálási folyamatok központja minden bizonnyal Ciprus lesz. Az Európai Unió Közel-Kelethez legközelebb fekvő tagállamába 2006-ban mintegy 60 ezer embert menekítettek ki Libanonból, a Hezbollah és Izrael között akkor zajló háború elől.

Mivel a bejrúti nemzetközi repülőteret egyelőre nem zárták le a harcok miatt, néhány ország bérelt repülőgépekkel segíti állampolgárai távozását Libanonból. Más tervek szerint tengeri úton szállítanák a külföldieket és családjaikat Ciprusra, ami egyszerre nagyobb embercsoportok kimenekítését teszi lehetővé.

Ausztrália arra szólította fel az országban tartózkodó mintegy 15 ezer állampolgárát, hogy hagyják el a fővárost, amíg a bejrúti repülőtér működik. A kanadai hatóságokkal közösen kialakított vészhelyzeti tervek között azonban a tengeri úton történő evakuálás is szerepel, így egy kereskedelmi hajózási vállalattal kötött megegyezés alapján naponta ezer kanadai és ausztrál állampolgárt szállítanának Ciprusra Libanonból.

Franciaország már több hónapja kidolgozta stratégiáját állampolgárai kimenekítésére, evakuálási parancsot azonban még nem adtak ki. Párizs jelenlegi vészhelyzeti terveinek középpontjában Ciprus és a bejrúti repülőtér áll, de tárgyalnak a Törökországon keresztül történő evakuálásról is. Egy francia hadihajó már a térségben van, egy helikopterhordozó pedig a következő napokban érkezik a Földközi-tenger keleti részére, arra az esetre, ha döntés születik a külföldi állampolgárok evakuálásáról - közölte kedden a francia hadsereg szóvivője.

Libanonból evakuált utasok szállnak le Szófia reülőterén
Fotó: Nikolay Doychinov / Forrás: AFP

Németország légi úton már evakuálta Libanonból a nagykövetségi dolgozók családjait és az egészségügyileg veszélyeztetett német állampolgárokat, valamint támogatásáról biztosította a távozni szándékozó többi állampolgárát is - áll a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium hétfőn kiadott közös közleményében.

Nagy-Britannia azonnali távozásra szólította fel állampolgárait Libanonból és mintegy 700 katonát vezényelt Ciprusra, ahol két katonai támaszpontja is van, valamint két hadihajója is a térségben tartózkodik. A brit kormány továbbá bérelt egy repülőgépet is, amely szerdától közvetlenül Londonba szállítja a távozó briteket.

Olaszország megerősítette a biztonsági személyzetet bejrúti nagykövetségén, Antonio Tajani külügyminiszter pedig ismételten arra kérte az olasz állampolgárokat, hogy sürgősen hagyják el az országot, valamint biztosítékokat kért Izraeltől, hogy a térségben nem éri támadás a békefenntartó műveletekben részt vevő olasz katonákat.

Washington több tucatnyi katonát vezényelt Ciprusra, hogy - felkészülve minden lehetséges forgatókönyvre - segítsék az amerikaiak evakuálását Libanonból.

Izrael felszólította dél-libanoni települések lakosait, hogy meneküljenek északra

Az izraeli hadsereg (IDF) felszólította kedden húsz dél-libanoni település lakosait, hogy a közte és a Hezbollah síita milícia között várható szárazföldi harcok elől meneküljenek északra.

Az IDF nem akar ártani Önöknek, ezért saját biztonságuk érdekében azonnal el kell hagyniuk otthonukat. Az életét veszélyezteti mindenki, aki a Hezbollah tagjai, létesítményei és harci eszközei közelében tartózkodik

 – írta az IDF a dél-libanoni civileknek szánt figyelmeztetésben.

A Hezbollah kedden is rakétákkal támadta Izrael területét, ezúttal az ország középső részét. A milícia közlése szerint az izraeli civil és a katonai hírszerzés központját vették célba. Tel-Avivban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Izraelben több helyen láttak földre zuhanó elfogórakéta-roncsokat, és tüzek is keletkeztek. Egy kamion vezetőjét és egy ötvenes éveiben járó buszsofőrt kórházba szállítottak, mert repeszek megsebesítették őket. A sofőr leszállította utasait a buszról a légiriadókor, de neki már nem maradt ideje fedezéket keresni.

A rocket fired from Lebanon hits the highway in Israel
Libanonból kilőtt rakéta miatt megsérült kamionsofőrt szállítanak kórházba a mentők 2024. október 1-jén
Fotó: Magen David Adom / Forrás: Anadolu via AFP

A Hezbollah elleni dél-libanoni szárazföldi hadműveletet a légierő és a tüzérség előkészítette intenzív, egész éjszaka tartó támadásaival – közölte az IDF. Aztán a 98-as hadosztály behatolt az országba, és átvette az irányítást bizonyos dél-libanoni területek felett – tette hozzá a hadsereg, miközben a libanoni ENSZ-békefenntartók (UNIFIL) és a Hezbollah is azt állítja, hogy még nem történt szárazföldi behatolás.

A hadosztály részeiként a különleges műveleti egység, a deszantosok és a 7. szárazföldi páncélos dandár hatolt be oda elsőként, ők várhatóan a Hezbollah harckocsi-elhárító harcosainak fenyegetésével néznek szembe – tette hozzá az IDF.

A Gázai övezeti harcokról szólva az IDF azt közölte, hogy az izraeli légierő precíziós támadást mért az éjszaka a Hamász palesztin iszlamista szervezet azon fegyvereseire, akik egy korábban iskolaként működő épületben parancsnoki szállást alakítottak ki. Az IDF hangsúlyozta, hogy a támadás során különböző estközökkel próbálták megkímélni a környéken tartózkodó civilek életét.

Bukarest a Libanonban tartózkodó több mint ezer román állampolgár távozását sürgeti

A bukaresti külügyminisztérium mobil konzuli missziókat küldött Bejrútba és Libanon más városaiba, hogy segítséget nyújtson az erre igényt tartó több mint ezer román állampolgárnak a térség mielőbbi elhagyásában.

A tárca az Agerpres román hírügynökség megkeresésére kedden azt közölte: eddig 1136 román állampolgár, illetve családtagjaik közölték Románia bejrúti nagykövetségével, hogy Libanonban tartózkodnak. A külképviselet állandó kapcsolatban áll velük.

A román külügyi tárca folyamatosan egyeztet regionális partnereivel és az EU tagállamaival a közel-keleti politikai és biztonsági helyzet alakulásáról, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy már 2023 októberében a 9 fokozatú kockázati skála 8. szintjére emelte Libanonra vonatkozó figyelmeztetését, azt tanácsolva a román állampolgároknak, hogy kerüljenek minden utazást.

A súlyos és kiszámíthatatlan biztonsági kockázatokra hivatkozva a román külügyminisztérium nyomatékosan kéri a már Libanonban tartózkodó román állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el az országot a még igénybe vehető légi útvonalakon.

Az izraeli hadsereg kedd hajnalban bejelentette, hogy korlátozott katonai műveleteket indított Libanonban, az izraeli határ mentén. A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadják.

ENSZ: az izraeli behatolás sértené Libanon szuverenitását

Az izraeli hadsereg esetleges libanoni behatolása sértené az arab ország szuverenitását - szögezte le egy keddi közleményben az ENSZ libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL), miközben ellentmondásos hírek érkeznek az izraeli-libanoni határtérségből arról, hogy az izraeli hadsereg bármely szárazföldi egysége valóban behatolt-e már a szomszédos ország területére.

Hírügynökségek idézték a misszió szóvivőjét, Andrea Tenentit, aki kijelentette: az izraeli hadsereg saját bejelentése szerint úgynevezett korlátozott műveleteket hajtott végre Libanonban, közvetlenül a Libanon és Izrael közötti demarkációs vonal mellett, de e pillanatig semmilyen behatolás nem történt még.

Az UNIFIL szerint Izrael előzőleg tájékoztatta az ENSZ békefenntartó erőit arról a szándékáról, hogy "korlátozott szárazföldi behatolást" hajt végre Libanonban.

A szervezet ugyanakkor felszólította a térségbeli szereplőket, hogy álljanak el azon szándékaiktól, amely miatt még súlyosabbá válna a konfliktus, és lássanak hozzá a feszültség csökkentéséhez. Megerősítette egyúttal, hogy a békefenntartók a veszélyes libanoni fejlemények ellenére helyükön maradnak.

A dokumentum szerint "a Libanonba való bármilyen behatolás a libanoni szuverenitás és területi integritás megsértése, egyúttal az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2006-ban hozott, 1701-es határozatának megsértése".

Liz Throssel, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője Genfben is óva intette Izraelt a szárazföldi behatolás minden lehetséges következményétől, egyebek között a civil lakosságra gyakorolt hatásától.

Mohammad Afif, a Hezbollah médiakapcsolati vezetője is azt állította kedd délelőtt, hogy izraeli szárazföldi erő még nem lépett be Libanonba, de ha így tenne, akkor a milícia kész felvenni vele a harcot.

Az 1701-es számú BT-határozat az Izrael és a Hezbollah között 2006 nyarán egy hónapig tartó háború után született meg. Felszólította a feleket arra, hogy vonuljanak ki Dél-Libanonból, ahol csak a libanoni reguláris hadsereg és az UNIFIL maradhat.

Bóka János: Izrael támogatása befektetés saját biztonságunkba

A közel-keleti térség konfliktusai a migráció és a terrorizmus formájában közvetlenül fenyegetik Európát is, ezért Izrael támogatása befektetés saját biztonságunkba – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a II. Nemzetközi Izrael Párti Csúcson (International Pro-Israel Summit) kedden, Budapesten.

Az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen Bóka János kiemelte, Magyarország számára Izrael biztonsága regionális és globális biztonsági kérdés, és Magyarország a közel-keleti stabilitás egyik legfontosabb szereplőjeként tekint Izraelre.

Izrael Magyarország stratégiai partnere, ez a partnerség pedig kölcsönös tiszteleten, mély történelmi, kulturális és emberi kapcsolatokon, egyre szélesedő gazdasági együttműködésen, közös értékeken és kölcsönös érdekeken alapul – mutatott rá a miniszter. Jó lenne, ha a kapcsolatok békés és stabil körülmények között erősödhetnének tovább - tette hozzá.

Bóka János kijelentette, a tavaly októberi „példátlan terrortámadás” után Izrael most a „jogos önvédelemhez fűződő elidegeníthetetlen jogát gyakorolja”.

„Izraelnek és népének jogában áll biztonságban élni saját hazájában, és ez a jog nem korlátozható, és nem köthető feltételekhez, de ez a jog kikényszeríthető” – fogalmazott a miniszter.

Bóka János úgy vélekedett, azok, akik el akarják törölni Izraelt a föld színéről, az európai zsidóságot is el akarják törölni.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy az antiszemitizmus Európában nem a múlté, legyőzni pedig csak az élő európai zsidó hagyomány folytonosságának megőrzésével lehet.

Ha Európa hagyja eltörölni évezredes zsidó örökségét, akkor Európa is elveszett – jelentette ki.

Bóka János szólt arról is, hogy Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként is feladatának tekinti az antiszemitizmus elleni küzdelmet, amely – mint mondta - az európai zsidó élet támogatásával és megismertetésével, valamint Európa zsidó örökségének védelmével lehetséges hatékonyan.

Magyarországon a zsidó élet és kultúra mély gyökerekkel rendelkezik, sokszínű, organikusan fejlődik, a magyarság szerves része, és ezt az értéket szeretné Magyarország példaként Európa elé állítani – hangsúlyozta a miniszter.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója azt hangoztatta, Magyarország a legbiztonságosabb hely ma Európában a zsidóság számára, a magyar jobboldal Izrael legszorosabb szövetségese, és Magyarország minden nemzetközi fórumon kiáll Izrael mellett.

Magyarország azért lett Izrael „őszinte és következetes barátja”, mert Izrael ugyanazért az életmódért küzd, amelyet Magyarország is képvisel, mindkét ország a szuverenitást és az igazságos békét keresi – hangoztatta a főigazgató.

A terroristák és a baloldal azért támadja Izraelt, mert létezik, mert több évezredes múltra visszatekintő nemzeti mivolta az iszlamista dzsihadisták és a „Woke-szekta” számára egyaránt kihívást jelent – mondta Szánthó Miklós.

Hozzátette, a globalista baloldal pedig ugyanazt a veszélyt látja Magyarországban, mint Izraelben: egy olyan országot, amely „a hit és a nemzet oszlopaira épült”, és ahol a gyermek érték.

A főigazgató azt ígérte, Magyarország igyekszik megakadályozni minden zsidó- vagy Izrael-ellenes törekvést az Európai Unióban és az ENSZ-ben, valamint minden erejével küzd a tömeges migráció ellen, mivel az - mint mondta - közvetlen összefüggésben áll az Európában egyre inkább elhatalmasodó antiszemitizmussal.

Olyan békére van szükség Izraelben, amely garantálja az ország biztonságát, államiságát és függetlenségét – jelentette ki.

Miri Regev, Izrael közlekedési minisztere azt mondta, Magyarország az egyetlen európai ország, amely megértette az iszlám terrorizmus veszélyét, megérti, hogy ez nem csupán politikai konfliktus, hanem az iszlamista Hamász terrorszervezet háborút folytat a nyugati kultúra - a demokrácia, a vallásszabadság, az egyén szabadsága, a szólásszabadság – ellen.

Ez „a jó és rossz közötti harc”, Izraelnek pedig győznie kell az egész nyugati felvilágosult világ érdekében – fogalmazott.

A miniszter kiemelte, Izrael nem akar háborút, azt szeretné, hogy a területén mindenki békében élhessen és gyakorolhassa a vallását, de ha valaki megpróbálja elpusztítani az országot, annak egy olyan eltökélt ellenséggel kell szembenéznie, aki megvédi magát.

Fontos látni, hogy a terrorizmus most ugyan Izraelt támadja, de holnap Párizsban vagy Budapesten is bekövetkezhetnek támadások, mert a terror nem ismer határokat –figyelmeztetett Miri Regev.

A miniszter megemlítette azt is, hogy véleménye szerint az antiszemitizmus új módja az áldozathibáztatás, Izrael hibáztatása a háborúért.

Miri Regev Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nevében köszönetet mondott Magyarországnak a folyamatos és feltétel nélküli támogatásért, megköszönte továbbá a magyar kormánynak, hogy megtiltja a Hamászt támogató tüntetéseket.

Drámai szavak egy édesanyától, akinek a lányát a Hamász megölte

Konferenciát tartott az Alapjogokért Központ Budapesten, amelynek során megemlékeztek az október 7-én a Hamász terrorszervezet által Izraellel szemben elkövetett súlyos csapásról. A konferencián felszólalt egy túlélő is, akit a Hamász fogva tartott. Először Eden Wessely mondta el az élményeit az október 7-i történésekről. Beszélt a félelemről, amelyet megtapasztalt azon a napon, majd köszönetét fejezte ki, hogy részt tud venni a Budapesten tartott konferencián:

Nagyon szépen köszönöm az Alapjogokért Központnak, hogy meghívtak, Magyarországnak, hogy itt lehetek, és köszönöm szépen, hogy ennyire fontosnak tartják azt, hogy a sötétségre fényt vetítsünk

– jelentette ki Eden Wassely.

A konferencián felszólalt az egyik áldozat édesanyja is, Ilana Atias, aki csodának nevezte, hogy nyolc hónap után a lánya holtteste visszajutott hozzájuk. Elmondása szerint a legfontosabb dolog eltörölni a gonoszságot a föld felszínéről, a Hamász terrorszervezetet is beleértve. Legfőbb feladatának tartja azt, hogy lánya emlékét megőrizze, és mindenhol az október 7-i tragikus eseményekre hívja fel a figyelmet. A konferencián megosztotta a lányának utolsó szavait is:

Halld, Izrael, egy az Isten!

Európa iszlamizálódására figyelmeztettek hackerek

Az Egyesült Királyságban hackerek 19 nagy vasútállomást céloztak meg. A nyilvános wi-fi hálózatot támadták, hogy a felhasználóknak olyan üzenetet jelenítsenek meg, amely terrortámadásokra és „Európa iszlamizálódására” figyelmeztet.

A Network Rail megerősítette, hogy a kibertámadás olyan állomásokat érintett, mint a londoni Euston, a manchesteri Piccadilly, a liverpooli Lime Street, a birminghami New Street, az edinburgh-i Waverley és a glasgow-i Central, hívta fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Aki megpróbált kapcsolódni a wi-fi-re, egy olyan üzenettel találkozott, amely így kezdődött: „Szeretünk téged, Európa”, majd azzal folytatódott:

Európa iszlamizálódása már folyamatban van, és napról napra rosszabb lesz.

A hackerek ezután egy leírást adtak arról, mi történt a Manchester Arénában történt robbantás során.

A terrortámadás, amely egy Ariana Grande-koncert alatt történt 2017. májusában, 22 embert ölt meg, és több mint ezret sebesített meg, köztük sok gyermeket.

A támadásért felelős dzsihadistát, Salman Abedit a brit királyi haditengerészet menekültként mentette ki Líbiából – emlékeztet a Modernity hírportál.

A hackerek üzenete a támadás néhány áldozatának fényképét is tartalmazta.

A Telent, a Network Rail számára wi-fit biztosító harmadik fél szóvivője megerősítette, hogy „biztonsági incidenst” vizsgálnak. „Úgy értesültünk, hogy a Brit Közlekedési Rendőrség jelenleg is vizsgálja ezt az incidenst, így ebben a szakaszban nem lenne helyénvaló további kommentárokat fűzni hozzá” – áll a vállalat közleményében.

Heves összecsapásokról számolt be az izraeli hadsereg Dél-Libanonban

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael kedd hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket – közölte az izraeli hadsereg (IDF).

A 98-as hadosztály már hetek óta készült a behatolásra. Előtte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni harcokban vett részt – tették hozzá.

A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában. Libanoni jelentések szerint az IDF megtámadott egy épületet a tengerparti Szidón város közelében lévő palesztin menekülttáborban is, mert tudni vélte, hogy ott tartózkodik Munír al-Makdah, a Fatah palesztin párt katonai szárnyának libanoni vezetője.

Izraeli harckocsik egy észak-izraeli gyülekezési ponton 2024. október elsején, amikor az izraeli hadsereg folytatja libanoni szélsőséges szervezetek elleni támadásokat. 
Fotó: Baz Ratner / Forrás: MTI/AP

Izrael állítása szerint már a múlt hónapban megölte Munír al-Makdah Halíl nevű testvérét, aki az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin fegyveres szervezet tagja volt, részt vett Izrael elleni támadások megszervezésében, valamint fegyvereket és pénzt juttatott ciszjordániai terroristákhoz.

Kedd reggel is légiriadó volt Észak-Izraelben, a határ menti falvakban és Galilea számos településén, ahol a polgári védelem utasításai szerint Haifa kivételével továbbra is gyülekezési tilalom van érvényben, és a diákok távoktatásban tanulnak.

Keddre virradóra Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon beszélt izraeli kollégájával, Joáv Galanttal, és támogatásáról biztosította Izraelt a Hezbollah határ menti infrastruktúrájának felszámolásában az észak-izraeli települések érdekében, valamint általában is támogatásáról biztosította Izrael önvédelemhez való jogát. Beszéltek arról, hogy ezt a konfliktust is végső soron diplomácia úton kell megoldani, hogy a civilek visszatérhessenek otthonukba a határ mindkét oldalán.

Az izraeli hadsereg korlátozott szárazföldi katonai műveleteket jelentett be Libanon területén

Az izraeli hadsereg kedd hajnalban bejelentette, hogy korlátozott katonai műveleteket indított Libanonban, az izraeli határ mentén.

A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak. Az X közösségi felületen közzétett tájékoztatás szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják

– tették hozzá.

Olyan célpontokról van szó, amelyek a határhoz egészen közeli településeken helyezkednek el, és „közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre” – áll a közleményben.

Megerősítették azt is, hogy a hadsereg addig folytatja műveleteit, „amíg el nem éri háborús céljait”, és továbbra is mindent megtesz az izraeli polgárok megvédése érdekében, továbbá azért, hogy az északi térségekben lakók visszatérhessenek otthonukba.

Izrael már az elmúlt két hétben rendszeres légitámadásokat indított az Irán támogatását élvező Hezbollah ellen Libanonban. Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn jelezte, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah elleni "háború következő szakasza", amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.

Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő este megerősítette, hogy a határhoz legközelebb eső három izraeli települést zárt katonai területnek minősítették. Az amerikai külügyminisztérium nem sokkal a hivatalos izraeli közlés előtt beszámolt arról, hogy Izrael korlátozott hadműveletekről tájékoztatta libanoni területen.

Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó britek elszállítására

Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására.

A londoni külügyminisztérium kedd hajnali bejelentése szerint a repülőgép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről.

A tárca szerint az esetleges további charterjáratokról az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd.

A szerdán induló repülőgépre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve 18 évnél fiatalabb gyerekeik szállhatnak fel.

A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra, és ennek elősegítésére bérelt most egy repülőgépet.

A minisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket.

London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra, és az alakulathoz a brit határrendészet és a külügyminisztérium illetékesei is csatlakoztak.

A külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze "lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére".

A brit légierő legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik.

Nagy-Britannia ezen a támaszponton eddig is jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztatott, emellett a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.

Ez történt hétfőn:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában