2020.09.17. 19:21
Az Iszlám Állam jelentkezett egy nigeri támadás elkövetőjeként, amelyben megöltek több francia segélymunkást
Az iszlamisták állásfoglalása szerint a csoportot túszul ejtették, majd a hat franciát és a két kísérőt meggyilkolták.
Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett az egyik nigeri zsiráfrezervátumban augusztus 9-én elkövetett támadás elkövetőjeként, a rajtaütésben megöltek hat francia segélymunkást és két helyi kísérőjüket – közölte csütörtökön az iszlamista szélsőségesek megfigyelésével foglalkozó, SITE nevű központ.
A dzsihadisták közölték, hogy – az Iszlám Állam regionális ágának tekintett – Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP) harcosai villámtámadást hajtottak végre Koure régióban, délnyugatra a nigeri fővárostól, Niameytől.
Az iszlamisták állásfoglalása szerint a csoportot túszul ejtették, majd a hat franciát és a két kísérőt meggyilkolták.
A hat francia állampolgár és sofőrjük az ACTED nevű nemzetközi segélyszervezetnek dolgozott, és kirándulni voltak a természetvédelmi területen, amelyet a nigeri vezetés korábban biztonságosnak minősített.
Franciaország és más országok is utazási figyelmeztetést adtak ki Niger olyan térségeire, ahol az ISWAP mellett a Boko Haram terrorszervezet fegyveresei is tevékenykednek.