2019.08.31. 10:16
Időben megérkeztek a tankönyvek
Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek – közölte szombaton a Magyar Posta.
Közlésük szerint a Magyar Posta és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. összesen
13 millió tankönyvet szállított ki 4091 iskolába.
Az iskolák a megjelölt időben vehették át a raklapokra csomagolt könyveket, így mindegyik intézmény felkészülten fogadhatja a tanítási év első napján a diákokat.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője a közlemény szerint azt mondta, a szállítást a tervek szerinti 20 munkanap alatt, a megadott határidőre befejezték,
a postások naponta átlagosan közel 200 iskolába mentek el,
ahol tételesen, hiánytalanul átadták a könyveket.
Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója azt mondta,
a megrendelt tankönyvek száma 570 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit,
de a Magyar Postával több éve fennálló együttműködésüknek köszönhetően nem okozott problémát a kiszállítás.