2019.09.03. 13:23
Letartóztatták a tatai feleséggyilkost
Az ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért a baltával és késsel támadó férfit egy hónapra letartóztatásba helyezték.
Egy hónapra elrendelte a bíróság annak a tatai férfinek a letartóztatását, aki szeptember elsején végzett feleségével. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azért indítványozta az emberölés bűntette miatt indult ügyben a férfi letartóztatását, mert a gyanúsítottal szemben fennáll a bűnismétlés veszélye.
Dr. Reszl Ildikó főügyész a Kemma.hu-nak elmondta: a férfi tatai otthonukban baltával és vadászkéssel támadt feleségére, akinek olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy az asszony a helyszínen életét veszítette. A megalapozott gyanú szerint – tette hozzá a főügyész – a férj először a baltával sújtott le, majd a vadászkéssel szúrt, többször is.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a férfi a tettét maga jelentette be a rendőrségen. A férfi ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Arról, hogy meghosszabbítják-e a letartóztatást, október 3. előtt döntenek majd.