2020.08.05. 22:50
Több mint ötmilliárddal támogatja a magyar kormány a zenészeket (videó)
A kormány számos ágazatnak nyújtott már segítséget, most a zenészeken a sor. Több mint ötmilliárd forint értékben „támogatjuk legalább 150 raktárkoncert létrejöttét, ahol a hazai könnyűzenei élet szereplői profi technika és a saját stábjuk segítségével játszhatják el dalaikat” – jelentette ki a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóbejegyzésben.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a nemzeti konzultációról tart sajtótájékoztatót az Igazságügyi Minisztériumban 2020. július 24-én.
Forrás: MTI
Fotó: Mohai Balázs
Szentkirályi Alexandra közölte: várhatóan szeptemberben teszik közzé azoknak a raktárkoncerteknek a felvételeit, amelyeket a kormány támogatásából szerveznek meg, hogy segítsék a koronavírus-járvány és az elmaradt fesztiválok miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenei ipart.
A kormányszóvivő elmondta:
a koncertek fellépői között olyan nevekre számítanak, mint Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, a Tankcsapda vagy Balázs Fecó.
A „többi, fesztiválokról megszokott zenekarról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel” egyeztetnek – tette hozzá.
A zenészek és háttérembereik kiemelkedő gázsit kapnak, a professzionális fény- és színpadtechnikáról, illetve a produkció felvételéről és közzétételéről pedig – a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálásával – az Antenna Hungária gondoskodik – mondta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy „a háttérmunka már zajlik”.
Emlékeztetett: a koronavírus miatt idén nyáron elmaradnak a nagykoncertek, fesztiválok, mert a kormány nem szeretné kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását és az őszi hagyományos iskolakezdést. Ugyanakkor tudják, hogy mindez nagyon nehéz helyzetbe hozta a könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket, ezért támogatják a raktárkoncertek létrejöttét.
Borítókép: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a nemzeti konzultációról tart sajtótájékoztatót az Igazságügyi Minisztériumban 2020. július 24-én
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten