Kiállás

5 órája

A gazdák védelmét sürgette Nagy István Luxembourgban (videó)

A gazdák védelmét és kiszámítható piaci körülmények kialakítását sürgette Nagy István agrárminiszter hétfőn Luxembourgban, az Európai Unió tagországai mezőgazdasági minisztereinek tanácskozását megelőzően.

MW

Nagy István agrárminiszter újságíróknak nyilatkozik az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxembourgi ülése előtt

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A tárcavezető újságíróknak elmondta: tárgyalnak az EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) jövőjéről, és reményét fejezte ki, hogy a megbeszélésen sikerül olyan álláspontot kialakítani, amely segítségével a KAP 2027 után gazdaközpontú, versenyképes, válságálló, fenntartható és tudásalapú lesz.

Mint mondta, az ülésen igyekeznek közös megoldásokat találni az élelmiszerláncot érintő kihívásokra, amelyek közül egyebek mellett az állat- és növénybetegségeket emelte ki.

Tájékoztatott továbbá arról, hogy a részt vevő miniszterek egyeztetnek majd a balti országok halászati kvótájának megállapításáról is.

Látjuk, hogy a tengeri halállományokban milyen problémák vannak, ugyanakkor olyan megoldást kell találnunk, amely figyelembe veszi a tengerparti országok lakóinak gazdasági, társadalmi és szociális helyzetét is

– jelentette ki.

Nagy István elmondta, hogy a szokásos napirendek mellé a tagországok még tíz további napirendet is felvettek, így szó lesz egyebek között a kárókatonák gyérítéséről és a fókák vadászatáról is.

Minden eszközzel megvédik a magyar gazdák érdekeit

Brüsszel arra készül, hogy elvegye a területalapú agrártámogatásokat a gazdáktól. Ezt nem fogjuk hagyni, és minden eszközzel megvédjük a gazdák érdekeit

 – jelentette ki Nagy István a közösségi oldalán közzétett videóban. 

Mint mondta, a leghatározottabban visszautasítják aut, hogy a közös agrárpolitika forrásait csökkentsék.

A brüsszeli politika mesterterve, hogy megszüntesse a KAP pénzügyi önállóságát. Minden erőnkkel tiltakoznunk kell ez ellen! 

– közölte.

Hangsúlyozta, hogy a „gazdáknak járó támogatásokat nem lehet csökkenteni, nem lehet kizárni egy olyan termelőt sem a forrásokból, akire az uniós szabályok bármilyen töbletterhet raknak. Európa élelmiszer-ellátása és élelmiszer-biztonsága nem csökkenhet”.

Minden olyan intézkedés, ami a gazdák forrásait csökkenti, vagy a forrásaira más célokat is ráterhel, veszélyezteti az élelmiszer-szuverenitást. A nemzeti kormány mindig a gazdák oldalán áll, ezért akarunk gazdaközpontú agráriumot, ami versenyképes, fenntartható, válságálló és tudásalapú, mert ez jelenti a biztonságot

 – jelentette ki a tárcavezető.

Brüsszelben az ultrazöld érdekek mentén szigorítanák az agrártámogatások rendszerét

Brüsszelben az ultrazöld érdekek mentén és a klímavédők döntései alapján akarják szigorítani a közös agrárpolitikát – mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Jakab István úgy véli, mindezek fenyegetik azokat a szempontokat, amelyeket Nagy István agrárminiszter felsorolt, hogy a közösségi agrárpolitika a következő időszakban gazdaközpontú, válságálló és fenntartható maradjon.

Ezen szempontok megvalósítását a Green Deal (zöld megállapodás) mellett az is fenyegeti például, hogy eltűnhetnek a területalapú támogatások, mert Brüsszelben jövedelem alapú támogatást akarnak kidolgozni. Ez utóbbiak folyósítását jogállami feltételek teljesítéséhez akarják kötni, innentől kezdve pedig Brüsszelben döntik el, hogy ki a szimpatikus, továbbá az egész európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásról kifejezetten politikai alapon döntenének – fogalmazott.

A műsorvezető felvetésére, hogy vannak olyan európai parlamenti képviselők, akik támogatják a területalapú támogatások mostani formájának megszüntetését, Jakab István emlékeztetett, hogy amikor erről volt a vita a brüsszeli parlamentben, akkor a baloldali képviselők állva tapsoltak.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy azok, akik kiálltak ezen program mellett, nem gondolták végig, hogy abban a pillanatban, amikor Ukrajna belép az Európai Unió előszobájába, akkor már a felzárkózáshoz, az előcsatlakozáshoz az uniós gazdák forrásait számukra adják oda. Hiszen „háborús újjáépítés, felzárkóztatás, 41 millió hektár esetében itt már uniós gazdának pénz nem marad. Okosan kitalálták, hogyan lehet ezt az összeget elvonni. Nos ez a tét az elkövetkező időszakban” – jelentette ki Jakab István. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában