Csalás

16 órája

Átcserélte a rendszámtáblát, nem kellett volna

A Dombóvári Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy 28 éves nő ellen.

Teol.hu

Képünk illusztráció

Forrás: MW

A vádlott 2023-ban ajándékba kapott a Németországban élő édesanyjától egy német forgalmi rendszámú személygépkocsit, mellyel ezután Magyarország területén rendszeresen közlekedett is. Mivel az autót Magyarországon forgalomba akarta helyeztetni és a tulajdonjogát is szerette volna a gépjármű nyilvántartásba bejegyeztetni, ezért 2024. májusában leszerelte az autó eredeti német rendszámait, majd azokat a hozzá tartozó forgalmi engedéllyel együtt visszajuttatta az édesanyjának a német közlekedési hatóságnál történő beszolgáltatás érdekében, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Időközben ismeretlen módon a 28 éves nő birtokába kerültek egy olyan autó rendszámtáblái, amely gépkocsit a közlekedési hatóság már 2008. márciusában kivont a forgalomból. E rendszámokat a vádlott 2024. június 3-án délelőtt a saját háza udvarán felszerelte a német gépkocsira azzal a céllal, hogy a közlekedés során leplezze a jármű saját rendszámainak hiányát. Ezzel a vádlott a gépkocsi egyedi azonosítására szolgáló jelölését meghamisította. Majd röviddel ezután el is indult otthonról, azonban a 61-es számú főúton közlekedve az eljáró rendőrök egy útkereszteződésnél megállították és ellenőrizték, melynek során megállapították, hogy az autón lévő hatósági jelzés más gépkocsihoz tartozik.

A lefoglalt rendszámtáblákat a nyomozó hatóság az illetékes kormányhivatal részére átadta.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Dombóvári Járásbíróságnál.

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában