Emberölés kísérlete

6 órája

„Megdöglesz, utána én meg felakasztom magam“

Részben tagadta az ellene felhozott vádakat az a most 60 éves gyanúsított, aki az ügyész szerint tavaly egy késsel és egy kalapáccsal is volt élettársára támadt. Beismerés esetén 8 év letöltendő börtönbüntetést kért volna rá az ügyész, ám könnyen lehet, hogy ennél jóval hosszabb időre kerül majd rácsok mögé a dunaszentgyörgyi férfi.

Bencze Péter

Vezetőszáron, bilincsben kísérték a bíróságra, a vádlottak padjára a dunaszentgyörgyi férfit. Tavaly augusztusban tartóztatták le, azóta rácsok mögött várta a tárgyalást. Most azt mondta, nem akarta megölni a 70 éves asszonyt, akivel a brutális támadás előtt egy párt alkottak. Azt viszont elismerte, hogy volt olyan alkalom, amikor kalapáccsal a kezében rontott az éppen az ágyban alvó áldozatra. 

A vádlott dunaszentgyörgyi férfi megtiltotta, hogy felismerhető képfelvétel készüljön róla.
A vádlott dunaszentgyörgyi férfi megtiltotta, hogy felismerhető képfelvétel készüljön róla Fotó: Bencze Péter

Szíven akarta szúrni a volt élettársát

Az ügyész a vádirat ismertetésekor azt mondta, a támadó korábban már elköltözött az asszony házából, azon a bizonyos júniusi napon pedig azért tért vissza az ingatlanhoz, mert azt hazudta, egy korábbi tartozását akarja kiegyenlíteni. Az erősen ittas férfi először leült a tornácra, majd egyszercsak felpattant és a neki háttal sétáló áldozatra rontott: a bal karjánál fogva szorosan magához húzta a rémült nőt, majd azt mondta neki:

Jó, most meg fogsz dögleni!

A nő próbált kiszabadulni a szorításból, ám ekkor a támadó a nála levő 17 centis késsel a szíve felé szúrt, majd több alkalommal a késsel hadonászva, megsebezte az áldozatot. Az asszony végül egy horgászzsákot kapott fel, azt maga elé tartva próbált védekezni. A karján és a nyakán is erősen vérző nő végül az utcára menekült, így kapott segítséget. A késelő férfit perceken belül elfogták a rendőrök, akkor viszont még nem tartóztatták le, csupán bűnügyi felügyeletet rendeltek el vele szemben.

Kalapáccsal akarta agyonverni az asszonyt

Néhány héttel később a támadó ismét megjelent a korábbi sértett házánál. A férfi az udvaron egy kalapácsot vett magához, majd rárontott az éppen alvó asszonyra. Dulakodni kezdtek, így a több, mint egy kilogrammos eszközzel végül nem találta el az áldozatot, ám ismét komoly sérüléseket okozott az asszonynak. Mindezeket követően együtt mentek ki a ház elé, ahol folytatták a veszekedést. Ott a férfi ismét ingerült lett, és fenyegetni kezdte a sértettet.

Megdöglesz, utána én meg felakasztom magam!

Mondta a támadó férfi, aki ennek ellenére néhány másodperccel később mégis megnyugodott, és magától elhagyta a házat, ahol nem sokkal korábban kalapáccsal rontott egykori élettársára. Az ügy miatt az asszony és rokonai azonnal hívták a rendőröket, akik kezdeményezték a támadó letartóztatását.

Ezzel a késsel szúrta meg volt élettársát a dunaszentgyörgyi férfi.
Ezzel a késsel szúrta meg volt élettársát a dunaszentgyörgyi férfi.
Forrás:  police.hu

Tagad a dunaszentgyörgyi férfi

A dunaszentgyörgyi férfi most tagadta, hogy a kést, amellyel megsebezte korábbi élettárást, ő vitte volna magával a nő házába. Azt mondta, a szúró-vágó eszközt a konyhaasztalról kapta fel. Emellett azt is kezdeményezte, hogy a bíróság hallgassa meg az áldozatot, a nő ugyanis – a vádlott szerint – nem szavahihető, így kétségbevonhatóak a korábban tett vallomásai is. A bíró végül tárgyalást rendel el az ügyben. December elején két napot át hallgatnak majd meg tanúkat és szakértőket. Ezt követően január elején a perbeszédekre, a hónap végén pedig ítélethirdetésre kerülhet sor. A dunaszentgyörgyi férfi addig börtönben marad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában