Külföldről is keresik a bátaszéki kádár hordóit

Várda Tibor éveket töltött Ausztriában, ahol kádárként dolgozott, de már oda is úgy utazott, hogy előtte javában művelte a mesterségét. Úgy 13–14 éves lehettem, mikor nyári szünetben megkérdezte édesapám barátja, Rudolf György és későbbi egyik mesterem, Csökli Misi bácsi, nem mennék-e el segíteni nekik egy nagyobb munkában. Akkor éppen egy 3500 literes erjesztőkádat szedtek szét, alakították kisebbre és rakták össze egy másik pincében.

Ez sokat jelentett nekem, és meghatározta a jövőmet, az életemet. Valószínűleg ennek hatására jelentkeztem Szekszárdra az 505-ös Ady Endre Szakmunkásképző iskolába, ahol akkor még oktatták a szakmát, a gyakorlatot a bátaszéki kádáripari szövetkezetben tanultam.

Nehéz döntés volt az is, amikor egy év vívódás után úgy döntött, elfogadja az osztrák munkahelyet, hiszen ötszáznegyven kilométerre volt ez a családjától. A felvett devizahitel és annak törlesztése azonban nyomós érv volt akkor. Négy évvel ezelőtt ismét nehéz döntést hozott meg, amikor úgy döntött, elég volt a sok utazgatásból, a gyerekei úgy nőnek fel, hogy alig látja őket.

Közel 10 évet töltöttem Ausztriában, Franz Stockinger cégénél, ahol nagyrészt ászokhordót készítettünk, kerek és ovális boroshordókat. Mivel mindig kádár voltam, ehhez értek és szeretem is csinálni, így elfogadtam az állást. Tölgyfából készítettük a hordókat, a legkisebb méret a hathektós volt, a legnagyobb százhektósnál is több. Minden dolgozóval jó kapcsolatot alakítottam ki, ez idő alatt számtalanszor jöttek hozzánk vendégségbe Bátaszékre, megmutattam nekik a környéket, a szekszárdi pincészeteket boraikkal együtt.

A munkatársi kapcsolatokból baráti kapcsolatok alakultak ki. Ezt az is bizonyítja, hogy azóta is minden évben egy-egy hétvégére meglátogat valamelyik kolléga.

A kint töltött idő alatt minden hétköznap egy órával többet dolgozott azért, hogy pénteken délelőtt 11 órakor el tudjon indulni haza, így szerencsés esetben pénteken este 6 óra környékén Bátaszékre is ért.

– Már régóta érlelődött bennem, hogy hazajövök. Van három csodálatos gyerekem, akiket nem úgy ismertem meg, mint az az apa, aki minden este hazamegy hozzájuk. Amikor kimentem, a kisebbik gyermekem egyéves volt, a nagyobb hét. Hiányoznak azok az évek, amelyek kimaradtak a közös életünkből, de úgy gondolom, most van a legnagyobb szükségük az apjukra.

Ehhez még hozzásegített, hogy az utolsó évben Ausztriában volt egy komoly műtétem, akkor már biztos voltam benne, ha felépülők, hazajövök és megpróbálok itthon boldogulni. Májusban lesz három éve, hogy a családommal indítottam egy vállalkozást. Nagy fiam, Balázs segítségével kezdtünk el hordókat készíteni, majd ászokhordókat javítani, felújítani.

Egy ideig szájról szájra adták a borászok egymás közt a hírünket, mostanra elkészült a honlapunk is, ennek köszönhetően egyre több a hazai és a külföldi érdeklődés és megrendelések is vannak. Mint említettem, Balázs fiammal kezdtük el a vállalkozást, azóta három fővel nőtt az alkalmazottak száma, jelenleg is munkatársat keresünk.

Kerek, ovális és kézzel készített

Arra a kérdésre, hogy vajon van-e „divat” a hordókészítés területén is, Várda Tibor azt válaszolta, hogy közel harmincöt évvel ezelőtt a mesterei már látták, hogy hamarosan el fog terjedni egy új hordóforma, az úgynevezett franciahordó, ismertebb nevén barriqe hordó. Ez vékony falú, hosszúkás, kevesebb anyagból, gépsoron, gyorsabban elkészíthető. Valóban el is terjedt, majdnem minden borászatban megtalálható belőle néhány, vagy éppen sok. Ők viszont nagyobb szakmai tudást igénylő, egyedi, nagyobb méretű, vastag falú ászokhordókra specializálódtak. Ezeket kerek és ovális formában, igény szerint felszerelve, például csántérfával, mintavételező csappal vagy leeresztő-fejtőcsappal, tisztítónyílással készítik el. Bíznak abban, hogy ebből is divat lesz a borászok körében.

Borítóképünkön: Várda Tibor (balra): fejlődik a vállalkozás, egyre több a megrendelés