Minden megmentett élet közös siker

Katasztrófafilmbe illő volt a látvány. Összedőlt házak, romok, törmelék, por, kétségbe esett emberek mindenfelé – idézte fel a látottakat Visnyei Adorján, a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója, aki a HUNOR Mentőszervezet tagjaként vett részt túlélők kutatásában Törökországban. De nemcsak a látvány volt lesújtó, a szagok és a hangok is az emlékezetébe vésődtek.

Törökország déli és Szíria északi részét február 6-án, a hajnali órákban rázta meg 7,8-as erősségű földmozgás, több tízezer ember halálát okozva. A két ország azonnal nemzetközi segítséget kért. – A magyar kormány az elsők között reagált, és megelőzött nagyon sok más európai országot a segítségnyújtásban – mondta Visnyei Adorján. Először sms-ben értesítették arról, hogy készenlétbe helyezték a HUNOR-t, két órával később pedig már jött az éles riasztás. A budapesti bázisra közel kilencven tűzoltót rendeltek be, és közülük ötvenet választottak ki. 

Törökországba tartott velük öt katonaorvos és két személykereső kutya, Dexter és Karma is. Még indulás előtt megalakult a két alegység, az Alfa és a Bravo – Visnyei Adorján előbbi tagja lett –, és már a természeti katasztrófa napján, este repülőre ültek. A HUNOR számára az egyik leginkább sújtott részen, Hatay tartományban, Antakyában jelölték ki a műveleti területet. Egy 16 ezer négyzetméteres karterületen, egyszerre három helyszínen, a nap huszonnégy órájában folyamatosan dolgoztak. A szekszárdi tűzoltó elmondta, hogy a 377 ezer fős városban az épületek mintegy 80-90 százaléka megsemmisült, köztük számos toronyház.

A helyszínen az Alfa alegység kezdte a kutatást, míg a Bravo a tábort építette. A két csapat nyolcórás váltásban dolgozott, egyedüliként éjszaka is, kivívva ezzel a helyiek elismerését. Visnyei Adorján hozzátette, hogy egy kisebb létszámú csoport ezt nem tudja megoldani, hiszen nincsenek elegen a párhuzamos munkavégzéshez és pihenéshez. A HUNOR esetében nagyjából tizenöten dolgoztak a terepen, kiegészülve a logisztikai csapattal. Emellett egy négyfős felderítő team mérte fel, mire van szükség, a kutyák pedig jelezték, hol lehet a romok alatt túlélő. A csapat másik fele ezalatt a pihenőidejét töltötte. Ám mínusz tíz fokban, a fűtetlen sátorban, kempingágyon, hálózsákban nem volt könnyű aludni. Ráadásul folyamatos volt az emberek kiabálása, a szirénák hangja, a gépek zaja.

– Egymásnak adtuk át a lapátot – fogalmazott a tűzoltó főtörzsőrmester. Vagyis a helyszínen váltottak, így ez sem okozott időveszteséget, és minden megmentett élet közös siker – hangsúlyozta. A magyar csapatok összesen harmincöt élő embert szabadítottak ki, ebből a HUNOR tizenhetet, köztük három gyermeket, illetve több háziállatot. Visnyei Adorján külön említette egy Szelma nevű fiatal nő esetét, akinek a lába tört el, és egy 10-12 emeletes épület alsó szintjéről mentettek ki, hét órányi megfeszített küzdelem árán.

A korszerű felszerelés mellett gyakran puszta kézzel ásva igyekeztek közelebb jutni a túlélőkhöz. A mentést kisebb-nagyobb utórengések is nehezítették. Ezek hol rövidebb, hol hosszabb ideig tartottak, és közben morajlottak az épületek. – Ilyenkor az ember vagy kimenekül, vagy a jóistenre bízza magát – mondta a szekszárdi tűzoltó. Kiemelte, hogy a csapat minden tagját a tenniakarás hajtotta. Együttműködtek más mentőszervezetekkel, illetve török önkéntesekkel, hivatásosokkal, tűzoltókkal. Munka közben rendőrök, katonák vigyáztak rájuk, a hozzátartozókat nem engedték közel. 

Arról is beszélt, hogy az emberek nem hagyták el az otthonuk, az életük romjait. Elmehettek volna táborba, de inkább az összedőlt házak mellett éjszakáztak, tüzet raktak, és ha valami reményt keltő történt, tódult a tömeg. Ilyen rendkívüli körülmények között nehéz érzelmileg távolságtartónak lenni, de a terepen csak a feladatra koncentráltak. Később azonban fejbe vágják az embert az események. Van, amit a pihenőidőben kibeszéltek egymás között a társakkal, ám olyan is, amit inkább mélyen eltemettek magukban.

Visnyei Adorján kiemelte a helyiek közreműködését, támogatását és az önkéntes tolmácsukról, Murat Kerséről is beszélt, aki két évig élt Magyarországon, a felesége magyar származású, és húsz órát autózott Isztambulból, hogy segíteni tudja a magyar mentőegységet. A szekszárdi tűzoltó elmondta, hogy az itthoniakkal nem volt egyszerű a kapcsolattartás, de lehetetlen sem, így napi szinten tudott életjelet adni magáról. Roppant hálás nemcsak a bajtársaknak, hanem a családjának is, amiért megteremtették számára a nyugodt munkavégzés lehetőségét. 

Több mint tíz éve a HUNOR tagja, több nemzetközi és NATO gyakorlaton részt vett már, ám ez volt az első éles, nagy bevetése. Törökországból hétfőn hajnalban tértek haza, másnap pedig Novák Katalin köztársasági elnök és Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország magyarországi nagykövete a Sándor palotában fogadta a mentésben résztvevőket.

Arról itt írtunk, hogy Visnyei Adorján Zsolt címzetes tűzoltó főtörzsőrmestert Horváth István, a Fidesz országgyűlési képviselőjeként elismerésben és százezer forint pénzjutalomban részesítette a törökországi földrengés áldozatainak mentésében végzett munkájáért pénteken a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság épületében.