2023.07.15. 20:00
Az önzetlen segítést tűzték a zászlajukra
A Rotary Club Szekszárd megalakulásának negyedszázados évfordulója után beszélgettünk az egyik alapítóval, Módos Ernővel, aki éppen ezen az ünnepen, a szokásos tisztségváltás alkalmával lett immár másodszor a klub elnöke.
Módos Ernő másodszor lett a klub elnöke.
Fotó: Makovics Kornél
A kezdet korábban volt – mondta Módos Ernő –, 1997 szeptemberében, a Vármegyeháza Borozójában találkoztak öten, s akkor, a korábban külföldön élt, s a rotary mozgalommal már kapcsolatban álló Kovács M. József segítségével egy asztaltársaságot alapítottak. Hamarosan, napokon belül, tizenketten csatlakoztak hozzájuk, orvosok, tanárok, vállalkozók, majd a pécsi és pesti rotarys barátok segítségével az asztaltársaságból megalakult a Rotary Club Szekszárd.
Tevékeny része lettek a kétszáznál több országban, másfél milliónál több taggal tevékenykedő, a világ legnagyobb tekintélyű civil szervezetnek.
Az első elnök a rotary szellemiséget Szekszárdra hozó Kovács M. József lett, s a klub megkezdte azt a klasszikus tevékenységet, amelyet 1905-ben, Chicagóban, a mozgalom négy alapítója meghatározott. Ők kimondták, a cél az önzetlen segítőkészség, a cselekvő humanizmus a mindennapi életben. Maga a név, a rotary körforgást jelent, s ez azt is jelzi, hogy a klub élére évente új elnök kerül, aki vállalja, hogy szervezi a munkát. Így az évek során minden tag átéli a feladatot, a felelősséget, s ez egyben segíti az összetartozást.
Az elesettek, rászorultak támogatása mindennapos tevékenységük része lett a szekszárdi rotaryánusoknak, szinte a kezdetektől támogatták a faddi gyermekotthont, azután is, mikor a gyermekotthon Szekszárdra költözött. Gyümölcsöt vittek nekik minden héten, programokat szerveztek, s magaságyásokat alakítottak ki, ahol kis helyen intenzív növénytermesztést folytathattak, előteremtve maguknak élelmiszereket.
Másik nagy, máig is működő programjukkal a szekszárdi kórházat támogatták. Belgiumi testvérklubjuk segítségével éveken át az itteni kórházba nagyszerűen hasznosítható segédeszközöket hoztak. Kamionszám érkeztek sok millió forintot érő, a gyógyítást, gyógyulást segítő eszközök, asztalok, székek, sok motorosan mozgatható ágy.
Részt vettek a városkép szépítésében is. A Bakta oldalában befoglalt forrás őket dicséri, de tevékenykedtek több középület szebbé tételében, segítettek óvodákat, iskolákat.
A Bartinán lévő kilátóhoz vezető út mentén padokat állítottak, másutt fákat ültettek, a kerékpáros turizmust szervizállomásokkal támogatták. Nagy gonddal, tisztes összegekkel segítették, segítik a tehetséges diákokat a tanulásban, a fiatalokat az életkezdésben, hozzájárulnak itteni tanulók külföldi tanulmányútjaihoz, és segítik a külföldről ide érkezőket is. Módos Ernő elmondta azt is, hogy a támogatás minden tagjuk részéről nem kis hozzájárulást kíván, de segítik munkájukat adományokkal mások is. Jelentős anyagi forrást nyújt a segítségadáshoz a farsang egyik jeles eseményének számító Rotary bál bevétele.
Szándékuk a tagság fiatalítása
A negyedszázadát ünneplő klubban – bár az évek során a tagok cserélődtek – megvan a régi mag, és a tagság korosodik. Vágyuk és szándékuk a fiatalítás, az ifjabb generáció bevonása munkájukba. Módos Ernő, aki az új évezred küszöbén már betöltötte a klubelnöki tisztet, most elnökletével kezdi a Szekszárdi Rotary az újabb negyedszázadát. Programjában, az említett fiatalítás mellett legfontosabbként szerepel a várossal való kapcsolat erősítése.
Intenzívebben bekapcsolódva a városi rendezvényekbe, ismertebbek, népszerűbbek lehetnek, s ez pedig eredményesebbé teszi humanitárius tevékenységüket.
A Teol.hu hírportál podcast rovatában meghallgatható a Módos Ernővel készült beszélgetés.