Vége a nyárnak

2024.08.30. 11:30

Nyárzáró rendezvények Tolna vármegyében

Hétvégén hivatalosan is lezárul a nyár, amit Tolna vármegye több településén is fergeteges koncertekkel és bálokkal ünnepelhetünk meg.

Farkas Eszter

A nyárzáró rendezvények között több kiváló program is lesz a hétvégén, például Nagymányok városa is ismét megnyitja kapuit a hagyományos Város- és Bányásznap alkalmából, ahol szombaton gazdag programkínálattal várják a látogatókat. Az esemény fő helyszíne a Piac tér lesz, ahol délután három órától kezdődnek a rendezvények. A nap folyamán a közönséget többek között a Nagymányoki Városi Fúvószenekar, a Mázai Bányász Fúvószenekar, valamint a Nagymányoki Székely Kör Egyesület népdalköre szórakoztatja.

Képünk illusztráció a tavalyi nagydorogi Szüreti Napról
Fotó: Nagydorogi Önkormányzat

– Az idén kiemelten fontosnak tartottuk, hogy visszahozzuk a régi bányásznapok hangulatát, ezért a megemlékezésen és kulturális programokon kívül a városnapi koncertekkel és vásári sokadalommal tettük még színesebbé a rendezvényt – tudtuk meg Huckerné Linde Judittól, a helyi művelődési központ igazgatójától.

A délután folyamán több sztárfellépő is szórakoztatja a nézőket. Délután négy órakor gyönyörű Elvis és Máté Péter dalokkal lép fel Shawn Végvári, majd este fél nyolckor Rudán Joe lép színpadra zenekarával, hogy rockklasszikusokkal és saját dalaival kápráztassa el a közönséget. A rendezvényt este tíz órakor egy fergeteges bál zárja a Hangulat Zenekar kíséretében.

A rendezvény kísérőprogramjai között kézműves vásár, ingyenes arcfestés, véradás, valamint a nagymányoki önkéntes tűzoltók bemutatója is megtalálható.

Teveli Galuska Fesztivál

Tevelen idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a népszerű Galuska Fesztivált, amely kétnapos programmal várja az érdeklődőket. Péntek este hat órakor egy székely-magyar nótaesttel indul a rendezvény a művelődési házban, ahol a Teveli Székely Kör adja meg az alaphangulatát a rendezvénynek.

Szombaton az óvoda előtti téren folytatódik a program, amelyet már délelőtt tíz órakor szabadtéri szentmise és kenyérszentelés nyit meg. Az eseményen galuskaebéd és galuska zsűrizés is lesz, majd délután fél kettőtől kulturális műsorok következnek helyi óvodások, iskolások, valamint néptáncosok és kórusok közreműködésével.

Az esti programok között szerepel a Hangszerelem Zenestúdió fellépése, majd a tombolasorsolás és főzőverseny eredményhirdetése. Az estét élőzene zárja, fellép többek között a Lanti és barátai rockzenekar, a Revans együttes és a Delfin Zenekar.

A fesztivál mellett ingyenes programokkal is várják a látogatókat, mint például ugrálóvár, körhinta és e-sport kamion.

Nagydorogi Szüreti Nap

Nagydorog idén is látványos programokkal nyitja meg a szüreti szezonját. A délután fél háromkor induló gyalogos felvonulás a Görgey utcából a Borbély-tóhoz vezet, ahol egy látványos közös össztáncban gyönyörködhetnek a résztvevők. A szüreti menet a község főbb utcáin halad végig a Rákóczi utcából indulva és érintve a Bem, Vörösmarty, Jókai, Damjanich és Táncsics utcákat, majd a Napsugár térre érve fejeződik be.

A nap programjai az iskola udvarán folytatódnak, ahol este hat órától színpadi műsorok várják a közönséget. Az este egyik fénypontja Leblanc Győző és Szeredy Krisztina operettműsora lesz, akik nyolc órakor a Borban az igazság című előadással örvendeztetik meg a nézőket. Az est további részében a Kredenc együttes gondoskodik a jó hangulatról, majd tíz órakor kezdődik a szüreti bál, amely biztosítja, hogy a mulatság éjszakába nyúljon.

Brass Vegas Festival – Tolna

Tolnán a fúvósok kerülnek főszerepbe, szombaton és vasárnap több zenekar is fellép majd a Tolnai Művelődési Központ és Könyvtárban.

A szombati nap fellépői: 

  • Schönherz Brass Band
  • Pécsi Szaxofon Együttes
  • Kalocsai Fúvószenekar
  • Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar Szeged
  • Smooth Brass
  • Band of Streets

A vasárnapi nap fellépői:

  • Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar
  • Sophiane Brass Band
  • Humen Brass Band

Lápafői Baráti Lovasnap

A Lápafői Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület szervezésében, idén immár második alkalommal rendezik meg a Lápafői Baráti Lovasnapot. A rendezvényt a Lápafői Béke utca végén található focipályán tartják.

  • Programok:
    • 8:30 - Fogatok érkezése, regisztráció, felvonulás a faluban
    • 10:00 - Megnyitó
    • 10:10 - Pályabejárás, Fogathajtás I. forduló
    • 12:00 - Ebéd
    • 13:00 - Fogathajtás II. forduló
    • 15:00 - Eredményhirdetés, díjkiosztás
    • 11:00-15:00 - Családi és gyermek programok: ügyességi játékok, rajzverseny, családi szekértoló verseny, családi kincskereső.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában