A verseket író mérnök-tanár eredetileg színész akart lenni

Nem tartja magát költőnek, csak egy versíró embernek. Nem tartja magát zenésznek, de több hangszeren játszik és szívesen muzsikál. Sportol is; elkészítette a magyar labdarúgás digitális archívumát. Ezek alapján mi lehet a 65 éves Komáromi János munkája, mestersége, kenyérkereső foglalkozása? Mi más, mint mérnök-tanár. Hosszú éveken át volt főállású, illetve óraadó oktató Pakson, az ESZI-ben.

A műszaki pálya és az irodalom

Sokoldalú ember: irodalmi portált működtet, antológiákat ad ki, s még önkormányzati képviselő is volt az atomvárosban, az 1990-94-es ciklusban. 

– Már diákkoromban is az atomerőműben voltam nyári gyakorlaton, aztán dolgozni is ott kezdtem, 1983-ban – tekint vissza. – Villamosmérnök vagyok. Először a szakmámnak megfelelő munkakörben dolgoztam, később tanítottam az ESZI-ben, s megszereztem az ahhoz szükséges végzettséget is. Önálló vállalkozást 2002-ben alapítottam. Ennek része volt az oktatás és a könyvkiadás is. Főállású tanár és szerződéses óraadó is voltam az iskolában, nyugdíjas koromig. Alapelvem e téren, hogy nem mérnököket kell nevelni, hanem embereket, akikből várhatóan mérnökök lesznek.

– Egy műszaki ember, egy mérnök-tanár miért, hogyan kezd verseket írni? 

– Már 8-10 évesen versikéket írtam karácsonyi ajándékként a szüleimnek. Aztán tinédzserkorban következtek a szerelmes és a „nem ért meg engem a világ” típusú költemények. Az igazi fordulat 2005 körül történt. Szakmámból, munkámból adódóan kezdetektől internethasználó voltam, s rábukkantam az első irodalmi portálok egyikére, ahová felraktam az addig rendszerezetlen, mindenféle papírfecniken őrizgetett verseimet. Kedvező fogadtatásban részesültek, belelkesedtem, és indítottam egy saját verselő honlapot. Oda máig feltöltöm az új írásaimat; nagyjából 2500-nál tartok. Jónéhányat már meg is zenésítettek közülük. Alkotói kapcsolatok jöttek létre az évek során, s megkezdtem az antológiák kiadását.  

Eddig nyolc TéMA volt a Mag-házban

Nem kis munka minden évben két antológia kiadása, az anyaggyűjtéstől a nyomdai sokszorosításig. S a hab a tortán: a tolnai Mag-házban futó pódiumműsor-sorozata, TéMA (Tolnai és Mözsi Arcok) címmel. (Paksról 2018-ban költözött Tolnára.)
– Zenét tanultam, több hangszeren játszom, eredetileg színész akartam lenni – mondja. – Tűrhető szinten tudok furulyázni, citerázni, klarinétozni; a szintetizátor és a zongora megszólaltatása sem okoz gondot. De véletlenül sem tartom magam zenésznek, csak zeneszerető, megzenésített verseket kedvelő embernek. Megjelent a Játszd velünk te is című kötetem, mely mintegy 120 megzenésített versemet tartalmazza, kottákkal, több mint húsz zeneszerző munkáját. Büszke vagyok arra, hogy nem én kuncsorogtam náluk, hogy csináljatok már valamit ezekkel, hanem ők találtak rá az írásaimra. Van még három „sima” verseskötetem, és kiadok évente két antológiát. A karácsonyit 2009-ben, a nyárit kicsit később kezdtem. Pár évig ment egy harmadik is, Kézen fogva címmel, melyben összetartozó szerzők – nagymama-unoka, testvérek, barátok, párok stb. – műveit adtam közre. A legújabb munkám egy mesekönyv, Elveszett – rám talált címmel, Werling Ildikó remek illusztrációival. 

– S most itt a tolnai TéMA, amit sokan dicsérnek…

– Ezek pódiumműsorok, beszélgetős estek a Mag-házban, havonta egyszer. Alkalmanként két-két embert mutatok be, kivetített képekkel is illusztrálva a pályafutásukat. Sikerült jó alanyokat találnom; általában teltházasak a produkciók. Eddig nyolc volt. Hozzá vagyok szokva a közönség előtti szerepléshez. A paksi amatőr színjátszókkal több darabban léptem fel, legutóbb 2023 májusában.