A szabadság árnyékában

Földi-Kovács Andreára várok a Vármegyeháza dísztermében. A székek még üresek, egy órával vagyunk a kezdés előtt. A szerkesztő-műsorvezető „Isten-kapcsolat, alázat, szenvedély, kötődés” címmel nem is előadást, hanem tanúságtételt hoz a szekszárdi közönségnek. Ahogy csendben hangolódok a közös beszélgetésre, az jut eszembe, hogy a díszterem, a nagy elődök és honatyák arcképcsarnokával nagyon is kifejező helyszín. Bár nem szeretnék a múlt idealizálásának hibájába esni, de egy olyan korról mesélnek a portrék, amikor a keresztény élet a mindennapok erkölcsi normáihoz adta az irányt. Amikor a kimondott szó – és akkor elfér ebben a cikkben még egy kis közhely –, súllyal esett a lelkiismeretre. Amikor egy Istennek szánt hálaadás és az elrebegett ima nem csalt elnéző, vagy rosszabb esetben lenéző mosolyt mások arcára. Ezen gondolkodom, mikor Andrea belép a terembe. Nem jön csinnadrattával, nincsen stáb, sem asszisztens. Ha nem ismerném a médiából, egy korán érkezett érdeklődőnek nézném. Már az első pillanatban az erőterébe von az a derű és nyugalom, ami belőle árad. Mintha csak megszűnne az idő – a jövőbeni feladatok súlya, a rohanás nyomása tovaszáll. Ott ülünk szemben egymással, a jelen hangsúlyában. Andrea személyében olyan példaképpel találkozom, akinek a szakmai hozzáértése, szenvedélye és elhivatottsága nem igényel külön bemutatást. A téma pedig, amiről kérdezem, számomra a legizgalmasabbak egyike: mi történik, mikor valaki Istennel találkozik? 

A hit, mint valódi szabadság

A modern ember gyakran azt gondolja, hogy szabadságunk az egyéniség és az önállóság hangsúlyozásában rejlik. Andrea szerint azonban ez a szabadság sokszor csupán illúzió, mivel észrevétlenül mások elvárásai szerint alakítjuk életünket. – A mai világban sokan azt hiszik, hogy a szabadság az egyéni választások és a szabad életstílus függvénye, de a valódi szabadság mélyebb ennél – mondja. A hit számára nem csupán vasárnapi szokás vagy rítus, valamiféle szabály- vagy kiscserkészkönyv követése, hanem egy olyan élő kapcsolat Istennel, amely meghatározza az életét. – A hit nem csak egy viselkedésforma, hanem egy olyan kapcsolat Istennel, amely képes új irányt adni az életünknek – mondja Andrea. 

„Az ember szívében ott van az Istenéhség”

Beszélgetésünk során Andrea arra is rámutat, hogy szerinte minden ember szívében ott szunnyad az Isten iránti vágy. Ezt a vágyat a mai ember a szenvedélyek és élvezetek hajszolásában próbálja megelégíteni. – Ez a vágyakozás nagyon ősi ösztön, és minden ember szívében jelen van, még ha nem is mindig tudatosul bennünk. Az emberek imádó lények. Ha Isten helyett mást imádunk, akkor az életünkben mindig jelen lesz valamilyen függőség vagy szenvedély. Ilyenkor a mobiltelefon, a televízió, a pénz, vagy akár a szex válik a fontossá, de ez idővel mindig hiányérzetet fog okozni – magyarázza. A modern világ különösen kedvez annak, hogy ezt a lelki éhséget elnyomjuk magunkban, de szerinte eljön a pillanat, amikor a felszínre tör, és az ember ráébred a hit iránti szükségletére. Andrea úgy véli, hogy Isten folyamatosan jelen van mindenki életében. – A világ zajában könnyen elveszíthetjük az irányt, egyszerűen annyi zsivajjal és élménnyel vesszük körbe magunkat, hogy már észre sem vesszük, soha nem vagyunk csendben. Pedig Isten mindig ott van, nem erőszakosan, nem harsogva, meghagyva szabad akaratunkat, de várja, hogy visszataláljunk hozzá. Krisztus az, aki megmutatja, mi az igazi érték az életünkben, és mi az, ami csak a világ felszínes zaját tükrözi – teszi hozzá. 

A hit kihívása ma

Andrea nem csak személyes hitéről, hanem a Carpe Deum műsorában megélt tapasztalatairól is mesél, ahol gyakran boncolgatja a hit kérdéseit a modern világ fényében. – A hit nem egy elavult fogalom, hanem egy mai, élő valóság, amely minden ember életére hatással lehet. Sőt, hatással kell lennie – hangsúlyozza. Jézus igazi forradalmár volt, aki szembeszállt a kor normáival és elvárásaival. Tanításai nem csak a saját korának szóltak, hanem olyan örökérvényű igazságokat tartalmaznak, amelyek ma is forradalmi hatással bírnak. – Jézus nem félt szembemenni a társadalmi normákkal és a hatalmon lévőkkel. Olyan értékeket hirdetett, mint a szeretet, az igazság és a megbocsátás, ami teljesen új látásmódot hirdetett akkor és most is – véli. – Jézus valódi radikális volt, nem kötött kompromisszumot a hit és az erkölcs kérdésében. Az ő útja nem a könnyebbik, hanem az igazabbik út, és erre hív mindenkit, aki követni akarja őt – mondja Andrea. 

„Helyezzük újra Istent az első helyre”

Andrea szerint itt az ideje, hogy újragondoljuk, hogyan értékeljük a mindennapjainkat. – Elég csak összehasonlítani a képernyőidőnket az imaidőnkkel, hogy lássuk, mi az, amit igazán fontosnak tartunk – mondja. Meglátása szerint, ahogy egyre távolabb sodródunk Istentől, úgy lesz egyre nagyobb bennünk az űr, amit sem a technológia, sem a modern világ szórakozásai nem tudnak betölteni. 

A beszélgetés végére Andrea szavai súlyosan és mégis reményteli könnyedséggel visszhangzanak bennem. Lehet, hogy a szabadságunkról sokat beszélünk, de talán éppen ez a szabadság az, ami igazán megköt minket. Amikor az ember rátalál a hitre, ott már nincs szükség külső megerősítésre, mert belülről érkezik az igazi erő. Az élő hit nem csupán egy út, hanem maga a válasz.