Szekszárdon is tanított

2 órája

Zsolnai József nevét viseli az egyetemi terem

A nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési program atyamestereként ismeri őt a pedagógus társadalom. Zsolnai József nevét ma terem viseli Veszprémben. A legendás személyiség Szekszárdon is tanított. Követelt, de adott is.

Szeri Árpád

Zsolnai József emlékterem és archívum gyarapítja a múlt hét vége óta Veszprémben az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Pannon Egyetemet. A létrehozást dr. Györe Géza és dr. Kubinger-Pillmann Judit, a professzor egykori tanítványai és munkatársai kezdeményezték. 

Zsolnai József
A Zsolnai József terem avatását követő konferencián elsőként dr. Michalkó Gábor tartott előadást 
Fotó: Tudósné Ódor Eszter/Pannon Egyetem

Pedagógiai programja mindenütt ismert

A Humántudományi Kar Neveléstudományi Intézete által átadott emlékterem és archívum célja az, hogy Zsolnai József szellemi hagyatéka elérhető és kutatható legyen a kar hallgatói számára. Jelenleg 35 folyóméternyi dokumentum és közel 500 kötet, könyv és folyóirat alkotja az adattár állományát, amelynek bővítése folyamatos.

– Úgy gondolom, rendkívül büszkék lehetünk arra, hogy Zsolnai professzor egyetemünkön dolgozott. Egy olyan emberről beszélünk, aki egy magyar fejlesztésű pedagógiai program kidolgozója volt, amelyet az egész országban ismernek és elismernek – mondta köszöntőjében Dr. Kurdi Róbert, a Pannon Egyetem rektorhelyettese. A Humántudományi Kar nevében Dr. habil. Somogyvári Lajos dékánhelyettes köszöntötte az érdeklődőket, köztük a Pannon Egyetem nyugalmazott egyetemi docensét, dr. Zsolnai Józsefné dr. Mátyási Máriát, Zsolnai professzor özvegyét. 

Az emléktermet és archívumot dr. Györe Géza, a Zsolnai Archívum kezelője mutatta be, aki részletesen ismertette a professzor életének és munkásságának legfontosabb állomásait. Az avatást követően a Neveléstudományi Intézet megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére szervezett műhelykonferenciát dr. habil. Somogyvári Lajos nyitotta meg.

Zsolnai József egy tanítvány emlékeiben

Vármegyénkben is jól ismert a legendás személyiség neve. Ugyanis a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Szekszárdi Kihelyezett Tagozatán 1977 és 1979 között másfél évig oktatta a hallgatókat. Köztük volt Tekucsov Ilona, akkor leendő tanító, ma már a Garay János Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa.

– Nekünk neveléselméletet és didaktikát tanított – kezdte visszaemlékezését. – Rendkívül szigorú egyéniség volt, ezért nagyon féltünk tőle. Egy-egy vizsga, azaz kollokvium több részből állt nála. Kezdte az úgynevezett beugró kérdésekkel, s ha valaki azokra nem tudta a választ, akkor már mehetett is haza. Csakis jó felelet esetén lehetett tételt húzni. Ehhez járult még egy szakfolyóirat glosszája, amit elemezni kellett. Legelső óravázlatomat nála írtam. Visszadobta azzal, hogy tele van helyesírási hibákkal. Miután mindig is kiváló volt a helyesírásom, csodálkozva néztem át táskaírógéppel papírra vetett munkámat. Kiderült, hogy tanár úrnak volt igaza: írógépemen nem volt hosszú í betű és a hiányzó ékezeteket – ahol azokra szükség volt – elmulasztottam tollal bejelölni. Rövid idő alatt végeztem, de akadt csoporttársam, aki arra kényszerült, hogy háromszor írja át óravázlatát. Tanár úr tehát maximalista volt, de éppen ezért rengeteget lehetett tőle tanulni. 

A kihelyezett tagozaton töltött második év után dr. Zsolnai József Veszprémben folytatta pályafutását. Itt lett az Országos Oktatástechnikai Központ Pedagógiai Főosztályának vezetője. Tekucsov Ilona egy rövid időre ebbe a városba is követhette őt. Szakmai gyakorlatként ugyan csak egy hetet töltött az intézetben, de máig maradandó élmény számára, hogy együtt dolgozhatott egykori pedagógiai mesterével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában