Női kézilabda

1 órája

Egyik legjobbját elveszítve ért el bravúrt a Fekete Gólyák (galériával)

Győzelemmel felérő egy pontot szerzett a Szekszárd hazai pályán a Kozármisleny ellen. A Fekete Gólyáknak ez volt sorozatban a második döntetlenjük a női NB II-es kézilabda-bajnokságban.

Berg Sándor

Különleges mérkőzés várt a szekszárdiakat irányító Tatai Tamásra, aki nyáron a Kozármisleny utánpótlásából tette át székhelyét a vármegyeszékhelyre. Nemcsak emiatt várt érdekes mérkőzés a Fekete Gólyákra, hanem azért is, mert a baranyaiaknál több játékos is „visszajátszott” az NB I/B-s felnőttcsapatból. Ennek ellenére is tartotta magát az FGKC, sőt egy 11–2-es sorozattal az első félidő hajrájára nyolc góllal meglépett (15–7), de csak hármat tudott ebből megőrizni a szünetig.

Vasas Edina kiállítása egy rövid időre megrogyasztotta a Fekete Gólyákat
Vasas Edina kiállítása egy rövid időre megrogyasztotta a Fekete Gólyákat
Fotó: Mártonfai Dénes

Az első félidő végét és a második elejét is beleszámítva 7–0-s rohamot indítottak a mislenyi fiatalok, ráadásul Vasas Edina piros lapjával egyik legjobbját veszítette a Fekete Gólyák. A szekszárdiak előnye az 51. percig tartott ki (20–21), ám a végén Kapás Tekla kezében ott volt a győzelmet jelentő helyzet, de a szélső a kapufát találta el.

„Jól indult a mérkőzés, de sajnos volt néhány hullámvölgyünk. Dicséretesen csapatként küzdöttünk, gratulálok a lányoknak. Győzelemmel felérő döntetlen született, aki kint volt, tudja, hogy miért...” – nyilatkozta a mérkőzésről Tatai Tamás, a szekszárdiak vezetőedzője.

NB II, E csoport, 5. forduló
Szekszárdi Fekete Gólyák KC–Kozármisleny SE U21 27–27 (15–12)
Szekszárd, 45 néző. V.: Finda D., Varga F.
Szekszárd: Péti A. – Kapás 6, Dinnyés 4 (2), Vasas 6 (1), Farkas A. 3, Pataki 3, Szentes 4. Csere: Nagy A. (kapus), Köbli, Tompai 1, Müller K. Edző: Tatai Tamás
Kiállítások: 6 perc + piros lap, illetve 14 perc + piros lap.
Hétméteresek: 6/3, illetve 3/3.

A Szekszárd két hét szünet után, november 10-én a Siófok KC vendége lesz a bajnokságban.

1.PTE PEAC5500176–11910
2.Siófok4301112–1136
3.Kozármisleny U214211132–1165
4.Szekszárd4121112–1214
5.Tungsram SE4103105–1222
6.Dunaújváros U215104152–1792
7.Nagyatád4013100–1191
A NEKA U21 visszalépett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában