Labdarúgás

2024.07.07. 15:36

Tarjáni Gyula, a néhai klubelnök emlékéért futballoztak Tolnán

Negyedik alkalommal rendezték meg Tolnán a Generáció Kupát. Tarjáni Gyulának immáron harmadik éve állítanak így emléket a barátok.

Rónai Gábor

Tarjáni Gyula emlékét is ápolják a Generáció Kupával

Fotó: Makovics Kornel

Ifjabb Tarjáni Gyula remek futballista volt. A kétezres évek elején két ezüstérmet is nyert a legendás Tolna VFC-vel, amely akkoriban saját nevelésű futballistákkal verte végig a megyét, s vette fel a harcot a dunaföldváriakkal, dunaszentgyörgyiekkel, tamásiakkal – de még sorolhatnánk, hogy mennyi remek gárda szórakoztatta akkoriban a közönséget. 

Három csapat lépett pályára idén a Tarjáni Gyula emlékére rendezett tornán
Három csapat lépett pályára idén a Tarjáni Gyula emlékére rendezett tornán (Fotó: Makovics Kornel)

Idősebb Tarjáni Gyula hosszú éveken keresztül volt ennek a Tolna VFC-nek az elnöke (Bernáth Józseffel indították el anno a sikerek útján a klubot), igazi közösségi ember volt, mindenki szerette a jó kedélyű, hamisítatlan mosollyal megáldott klubvezetőt. Rég volt, szép volt – mondhatjuk, hogy akkor még volt megyei futball, volt presztízs, ma pedig – de azt hagyjuk...

Nagyobbik fia, Gyula szervezésében kelt életre az a Generáció Kupa, amelyik harmadik éve már a néhai sportvezetőnek állít emléket, s amelyre mindig nagy tisztelettel érkeznek a meghívottak.  

Idén három csapat játszott a tolnai sporttelep műfüves pályáján. A Tolna VFC legendás, 2004-es csapata mellett a Tolna VFC vármegyei III. osztályban szereplő együttese, valamint a tolnai öregfiúk csapott össze. Volt foci, voltak pengés megmozdulások, egy kis időre visszaköltözött a szép múlt a tolnai sporttelepre. 

Tarjáni Gyulát nagyon kedvelték

„Jókedv, humor, nosztalgia, futballőrület, idősek-fiatalok, kicsik és nagyok. Igazi közösségi élmény. Testmozgás, társasági élet, közös időtöltés, barátok, családtagok, egykori csapattársak és osztálytársak körében” – írták a közösségi oldalon. 

Hozzátették: „Az összekötő kapocs ugyan a tolnai labdarúgás, de valójában az esemény igazi összetartó ereje a közösség. Egy olyan közösség, amit generációk óta a tolnai labdarúgás tart össze. És ezt a különleges és barátságos légkört igazán érezni ezen az emléktornán.”

Tulajdonképpen ennyi, és nem több, és amíg világ a világ, alighanem így lesz ez. 

A közös vacsora után úgy búcsúztak a résztvevők, jövőre, veletek, ugyanitt. 

Aki egyszer itt volt, többé nem akarja kihagyni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában