Női futsal

2 órája

Wiesner Dalma: „Mindegy, hogy kit kapunk, mindegyik csapat bivalyerős!”

A magyar női futsalválogatott a hétvégén hat tolnaival a keretében csoportelsőként jutott a vb-selejtező elitkörébe, amely során jövő tavasszal az első női világbajnokságra kvalifikálhatja magát. Wiesner Dalma és Folk Zsuzsanna, a nemzeti csapat tolnai tagjai értékelték a szarajevói tornát.

Dahud Emil

– Hihetetlen élmény mindenkinek, főleg, hogy most lesz az első világbajnokság, így rendhagyó és történelmi eseményen vehetünk részt, amennyiben kijutunk – nyilatkozta portálunknak Wiesner Dalma, a válogatott és a Tolna-Mözs játékosa, aki még mindig a történtek hatása alatt áll, és izgatottan várja az elitkör jövő csütörtöki sorsolását.

Wiesner Dalma (jobbról) szerint is nagyot focizott a válogatott
Wiesner Dalma (jobbról) szerint is nagyot focizott a válogatott
Forrás: MLSZ

A fiatal tolnai hátvéd szerint nehezen indult a szekér, mert a Norvégia elleni bemutatkozásuk nem volt zökkenőmentes, de viszonylag hamar észbe kapott a csapat, és már az első mérkőzésükön győztesen hagyhatták el a pályát. 

– Számítottunk rá, hogy nem lesz könnyű, hiszen a meccs előtti videóelemzésekből is kiderült, hogy a norvégok technikailag és fizikailag is erős kerettel érkeznek Boszniába. Az első percekben kicsit kapkodtunk, és ebben közrejátszhatott az is, hogy a torna tétje miatt nagy nyomás helyeződött a csapatra. Amikor egy meccsnek ekkora a tétje, akkor ez sajnos előfordulhat, de szerencsére a kétgólos hátrány nem vette el a kedvünket, inkább motivációt adott, és a csapategységnek köszönhetően összejött a szépítés, majd a második félidőben a fordítás. Emlékszem, a szünetben azt kérte tőlünk Frank Tamás szövetségi kapitány, hogy játsszunk felszabadultabban – folytatta Wiesner Dalma, aki hat másik vármegyei csapattársával, Deczki Vandával, Folk Zsuzsannával, Kiss Grétával, Fábián Rebekával, és a csapatkapitány Varga Adéllal utazhatott a bosnyák fővárosba.

Forrás: MLSZ

Az igazi csapatszellem aztán a későbbiekben sem szűnt meg, amelynek köszönhetően a magyarok esélyt sem adtak a beloruszoknak. Habár nem féltek annyira a rájuk váró összecsapástól, mint a skandinávok elleni diadal előtt, azért kellett egy jó nagy adag alázat is a Tolna-Mözs huszonegy éves futsalosa szerint, és nem vehették félvállról a selejtező következő fordulóit sem.

– A második meccs előtt Fehéroroszországot is elemeztük, és habár egy fokkal könnyebb találkozóra számított a csapat, nem becsültük alá az ellenfelet. Én biztos voltam abban, hogy ha az előzőhöz hasonlóan állunk bele, akkor azt is megnyerjük. Az utolsó mérkőzésre pedig már úgy mentünk oda, hogy tudtuk, elég lesz egy döntetlen, de nyilván nem arra alapoztunk, hanem a triplázásra. A nyomás szerencsére kisebb volt, mint a bosnyákokon, mert nekik győzni kellett volna – folytatta Wiesner. 

Az utolsó gól nélküli döntetlennel végül kivívta a magyar csapat az elitkörös szereplést, és bár nem nyertek, de veretlenek maradtak és csoportelsőként Európa nyolc legjobb teremfoci-csapata között szerepelhetnek.

„Mindegy, hogy kit kapunk, mindegyik csapat bivalyerős” – Wiesner Dalma

– Egyik elitkörös ellenfél sem lesz egyszerű, a tavalyi kontinenstornán bronzérmes portugálok és a háromszoros Európa-bajnok spanyolok nem véletlenül kerültek kiemeltként a rájátszásba – zárta. 

Az olaszok és azok a franciák is nagyon jók, akiktől tavasszal már egyszer 4–2-re kikapott a magyar válogatott. Wiesner Dalma azt mondta, ha választania kellene, ezt a négy együttest elkerülné.

Még nem tudni, hogy súlyos-e Folk Zsuzsanna térdsérülése

„Vannak fájdalmaim, de ennél sokkal rosszabbra számítottam. A járás nehezemre esik, viszont igyekszem nem elhanyagolni a lábaimat. Igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de ebben a helyzetben nem mindig könnyű ezt megvalósítani” – hangoztatta Folk Zsuzsanna, aki a fehéroroszok elleni mérkőzésen sérült meg, és a soron következő MR-vizsgálat eredményétől függ, hogy milyen hosszú kihagyás vár majd rá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában