Hírek

2017.04.13. 09:14

Hungarikummá emelt közös kincsek

Címkék#Hírkereső

Újabb kincsekkel gyarapodtak a napokban a hungarikumok: a közelmúltban közéjük került például a Kodály-módszer, illetve a magyar pásztor- és vadászkutyafajták is.

MW Központi Szerkesztőség

A Magyar Értéktárban helyet kapott egyebek mellett  Kós Károly életműve és Torockó épített öröksége is, valamint a honfoglalást felidéző Feszty-körkép. Továbbá a gulyásleves és a Csabai Kolbászfesztivál is. A hungarikumok közé emelte a Hungarikum Bizottság a közelmúltban a tiszai halászlét, a Kodály-módszert, az egri bikavért, a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat is.

Idézzük fel, mit mondott Fazekas Sándor földművelődésügyi miniszter a tiszai halászlé hungarikummá válását ünneplő rendezvényen: „Büszkének kell lennünk arra, hogy ilyen sok értékünk van” – szögezte le, és egyben gratulált a felterjesztő Tiszafürednek és a hagyományos ételt generációkon keresztül megőrző közösségnek.

Elmondta, fontos, hogy az adott tájegységben büszkék lehetnek erre a nemzeti ételre, a Tisza környékén minden település a magáénak érzi a tiszai halászlevet. Az egri bikavér hungarikummá válása az Egri borvidék borászatainak és borosgazdáinak összefogását, kiváló munkáját is megjeleníti.

Egy olyan borfajtáról van szó, amelyet a világ távoli pontjain is Magyarországgal azonosítanak. Az egri bikavérnek már rég a hungarikumok között lett volna a helye, akár a világhírű Kodály-módszernek is, amelyre méltán lehetünk büszkék.

Fazekas Sándor beszélt arról is, hogy a magyar kutyafajták némelyikéről már a középkorból is vannak adatok, és az, hogy ezek a fajták máig fennmaradhattak, jól jelzi, hogy a magyarság jól meg tudja őrizni értékeit. A hungarikum cím olyan rangot is jelent, amely megnöveli az érdeklődést a térség iránt is – írta a Magyar Idők.

Az élelmiszerek közül hungarikum már a pálinka, a magyar szürke szarvasmarha, a tokaji aszú, a makói hagyma, a fröccs. Az elmúlt években vált hungarikummá a Béres Csepp, a Hévízi-tó és a tradicionális hévízi gyógyászat, a Magyar Védőnői Szolgálat, amely nemzetközileg is egyedülálló tradicionális ellátási rendszer. A kulturális örökség részét képezi a mohácsi busó­járás, a solymászat mint élő emberi örökség, a matyó népművészet, a magyar operett, a tárogató, a vizsolyi biblia.

A listára frissen felkerült tiszai halászlé mellett megtalálhatjuk a bajai halászlevet, a karcagi birkapörköltet, és Gundel Károly gasztronómiai és vendéglátóipari öröksége is hungarikum már.

A határon túli közösségek javaslatára nemrégiben a Magyar Értéktárba került az aradi Szabadság-szobor, Kós Károly életműve, a nagybányai művésztelep és festőiskola, valamint Torockó épített öröksége is.
A 152 tételből álló Magyar Értéktár a hungarikummá válás előszobájának is számít.

A helyi, megyei, tájegységi, határon túli nemzetrészi értéktárakban tízezernél is több helyi érték található.


A Felvidéken, a Délvidéken és Erdélyben olyan dolgok kerülnek a helyi értéktárakba, amelyek az ott élő emberek életének részét képezik – fűzte hozzá Fazekas Sándor.

Egyedi minőségek

A hungarikum a magyarságot jellemző, kiemelésre méltó értéket, egyediséget, különlegességet, minőséget jelez. A magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, 2012 óta több mint hatvan magyar érték került fel a kiválósági listára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!