2014.03.21. 18:42
Érdemkereszt az áldozatos gyógyító és közéleti munkáért
Egy korábbi közlekedési baleset miatt a hosszantartó állás már nehezére esett, ezért döntött úgy bő húsz éve dr. Szigethy András, hogy megpályázza a madocsai háziorvosi állást.
Előtte nőgyógyász, urológus szakterületen folytatott tudományos és gyógyító munkát, amit több mint félszáz publikáció és kongresszusi előadás, két könyvrészlet, egy urológiai mérőműszer ipari szabadalma fémjelez. Amikor fogorvos feleségével, Székely Zsuzsannával a váltás mellett döntöttek, elővette a közlönyt állást keresve. Duna-parti fekvése, jó földrajzi elhelyezkedése szólt Madocsa mellett. Később, amikor megismerte, más is: határozott, céltudatos, korrekt emberekre és mostanra otthonra leltek itt.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Dr. Szigethy András a díjjal (A szerző felvétele)
[/caption]A főorvos nemcsak aktívan praktizál, aktívan politizál is. Azt mondja, olyan, hogy független – gondolkodásban – nincs, legfeljebb pártállásban. Ő – bár volt már hátránya belőle – úgy gondolja, kötelessége részt venni a politikában. – Nagyképűség nélkül mondom: Isten, haza, család – válaszolja a kérdésre, hogy mi is a vezérelve. A Madocsa és Vidéke Kisgazda Polgári Egyesület alapítója, közelmúltig elnöke, a Fidesz Országos Választmányának tagja.
A Paksi FC elkötelezett drukkere, a csapathoz Váczi Lászlóhoz és Haraszti Zsolthoz fűződő barátsága is köti. Dr. Szigethy András áldozatos gyógyító tevékenysége és a közösségért folytatott több évtizedes kimagasló munkája elismeréséként átvehette a Magyar Bronz Érdemkeresztet a nemzeti ünnepen.