2012.06.10. 13:53
Újszülöttek, anyák is veszélyben voltak a kórházi tűzben
Mostanában ünneplik ötvenedik születésnapjukat azok az egykori újszülöttek, akik azokban a napokban látták meg a napvilágot, amikor leégett a régi szekszárdi kórház tetőzetének egy része.
A mentést Csőglei István irányította, ő ma már a Tolna Megyei Tűzoltószövetség örökös tiszteletbeli elnöke, a tűzoltóság krónikása, aki A szekszárdi tűzoltóság története című könyvében is megemlékezett az 1962. június 7-i tűzesetről.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Egy korabeli fénykép a tűzről (TN)
[/caption]
Az épület akkor még egy emeletes volt, és a Wesselényi utca sarkán a tetőn egy kupola is díszítette. Innen indult ki a tűz, ami főként a szülészeti osztályt, anyákat és kisdedeket is veszélyeztetett. A tüzet – méreteihez képest – végül gyorsan, kb. egy óra alatt eloltották a tűzoltók.
Mindenkit sikerült kimenekíteni az épületből, senki nem sérült meg. A vizsgálat alapján a kórház egyik segédmunkásának cigarettájából kieső parázs izzította fel a padláson levő fűrészport, ez okozta a bajt. A tűzesetnek azonban pozitív hozadéka is volt.
Az épületre már régóta szerettek volna még egy szintet felhúzni, de a műemlék jellegű kupola miatt ezt nem engedélyezték. Miután a kupola megsemmisült, kétemeletesre bővülhetett a régi kórház, ahogy az ma is látható.