Jegyzet

2024.08.30. 08:15

Érettségi találkozók

Így augusztus vége felé, szeptember elején – ki tudja, miért pont ilyenkor – megsokasodnak az érettségi találkozók. Az elsőt általában öt évvel az érettségi után szokták összehívni.

Mauthner Ilona

Az első találkozáskor az ekkor még huszonéves lányok azzal kérkednek, kinek sikerült férjet, de legalább vőlegényt találnia magának. Néhányan már a diplomájukkal dicsekedhetnek. Az érettségi találkozók örök emlékek az ember életében.

Az érettségi találkozók arra jók, hogy felidézzük a diákkori emlékeket
Az érettségi találkozók arra jók, hogy felidézzük a diákkori emlékeket
Fotó: Illusztráció (Shutterstock) / Forrás:  Shutterstock

A tizedikre szoktak a legtöbben elmenni. Ez az a kor, amikor már elég érett az ember (de túl sokat még nem változott a tablóképéhez viszonyítva), alakulgat az egzisztenciája, a fiúk is sorra nősülnek, sőt, van, aki már a gyermekét is magával viszi, a többi hölgy (főleg a még pártában lévők) pukkasztására. És olyan is akad, aki éppen az érettségi találkozótól várja, a régi emlékeket felidézve, hogy rátalál a szerelem. 

A huszadik érettségi találkozó

A huszadik egy különleges találkozó, nemcsak azért, mert szép kerek, hanem mert addigra már mindenki megtalálta a helyét az életben. Van, aki már a második vagy a harmadik házasságában él, van, aki már sikeres vállalkozó, elismert kutató, jól megfizetett politikus, és van, aki – eltérve az átlagtól – még mindig keresi önmagát. 

A negyvenedik a legrosszabb abból a szempontból, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét: jé, hogy megráncosodott az osztály szépe, milyen pocakos lett az osztály „macsója”. Itt már egyértelműen látszik: az évek nem múlnak el nyomtalanul. 

Telnek az évek, az ötvenedikre már kevesebben mennek el, a hatvanadik pedig már kuriózum.

Olvastam valahol: egy idős úr egyedül ült egy étteremben a 25 főre megterített asztalnál. A pincér megkérdezte tőle, milyen rendezvény lesz itt. Érettségi találkozó – mondta az úr –, de sajnos, mára már egyedül maradtam, így csak magamban emlékezem. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában