Közlekedés

2024.07.08. 16:10

Lopott kocsit vezetett ittasan, de ez még nem minden

Hat sofőrnél jelzett ittasságot a hétvégén a szonda Tolnában.

Teol.hu

A mért eredmények alapján két sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, és 6 valamint 8 közlekedési előéleti pontot is kaptak. Négy esetben büntetőeljárás indult az ittas sofőrökkel szemben – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

rendőrség, rendőr, igazoltat, lopott, ittas
Illusztráció: MW

Mint azt részletezték, az egyik esetben egy férfi nagy köbcentis motorkerékpárral közlekedett rendszám nélkül, amikor igazoltatták a járőrök. A motorosnak a szükséges járműkategóriára nem volt jogosítványa, ráadásul a szonda is pozitív értéket jelzett, amiért közigazgatási bírságot kapott.

Egy másik ittas sofőr „lopott” autóval közlekedett Faddról Paksra, amikor megállították, ráadásul korábban már a vezetéstől is eltiltották. Három bűncselekmény elkövetése – járművezetés ittas állapotban, jármű önkényes elvétele és járművezetés eltiltás hatálya alatt – miatt indult ellene eljárás.

Július második hétvégéjén, a vármegye útjain tucatnyi balesetnél intézkedtek az egyenruhások. Három súlyos és egy könnyű sérüléses baleset történt. A többi nyolc alkalommal senki nem sérült meg, azonban a járművekben jelentős kár lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában